Varga Mihály: Egyre több uniós ország érdeklődik a gazdaságfehérítés magyar eszközei iránt

Költségvetés, Benyújtották a 2019-es évi költségvetési törvényjavaslatot, Varga Mihály
Budapest, 2018. június 13. Varga Mihály pénzügyminiszter beszél, mielőtt átadja a 2019-es, a biztonságos növekedés költségvetéséről szóló törvényjavaslatot az Országház Gobelin termében 2018. június 13-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer, az ekáer és az online pénztárgépek iránt egyre nagyobb a nemzetközi érdeklődés - hangsúlyozta Varga Mihály a Pénzügyminisztérium közleménye szerint az euróövezeti pénzügyminiszterek kibővített ülésén.
Vágólapra másolva!

Az Eurogroup brüsszeli tanácskozásán a miniszterek az euróövezeti bankunió teljes kialakításáról is értekeztek, így az Európai Betétbiztosítási Rendszerről és a kapcsolódó védőhálókról is.

Varga Mihály kétoldalú megbeszélést folytatott román és cseh kollégájával.

Varga Mihály Eugen Teodorovicivel folytatott megbeszéléséről elmondta, hogy a román pénzügyminiszter az ekáer és az online pénztárgépek bevezetésének tapasztalatairól kért tájékoztatást. A fokozott nemzetközi érdeklődés érthető,

két év alatt több mint 420 milliárd forintot hozott a költségvetésnek a két gazdaságfehérítő intézkedés

- szögezte le Varga Mihály.

A közlemény szerint az utaztatásos áfacsalások kiszűrésére létrehozott ekáert az elmúlt több mint két évben az Európai Unió majd minden tagállama tanulmányozta,

a lengyel SENT-rendszert 2017-ben a magyar ekáer mintájára hozták létre,

Szlovákiában pedig már jövőre hatályba léphetnek a közúti áruforgalom-ellenőrzés új szabályai. Alena Schillerová cseh pénzügyminiszterrel a Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) székhelyének Budapestre költözéséről egyeztetett Varga Mihály.

A PM közleménye idézi a magyar tárcavezetőt, aki rámutatott, hogy Magyarország továbbra is kiáll a bankunió nyitottságának és hatékonyságának, illetve az azon belüli és kívüli tagállamok közti egyenlő bánásmód fenntartása mellett.

Varga Mihály kiemelte:

a kockázatcsökkentést Magyarország támogatja, de a bankunión belüli ütemezési vitában nem kíván állást foglalni.

Az állampapírok szabályozását Magyarország továbbra sem vonná be a kockázatcsökkentés témájába, és fenntartja, hogy a korábban elfogadott ütemtervnek megfelelően először nemzetközi megállapodás szülessen - tette hozzá a pénzügy miniszter.

Az Eurogroup kibővített ülésén a miniszterek megvitatták az Európai Stabilitási Mechanizmus folyamatban lévő reformját is, különös tekintettel az úgynevezett elővigyázatossági eszközökre.
Magyar részről tudomásul vesszük a reformok szükségszerűségét - emelte ki Varga Mihály megemlítve, hogy

a tervezett átalakítást csak biztos jogi alapokon szabad végrehajtani.