Rendkívüli bejelentés az olasz autógyártótól

10 legnagyobb autógyár – galéria
10, Fiat Chrysler Automobiles
Vágólapra másolva!
A Fiat Chrysler Automobiles NV (FCA) harmadik negyedéves gyorsjelentése meglehetősen felemás lett: hiába sikerült növelniük az eladásokat, az eredményességgel már akadtak gondok. Ezzel egyidejűleg a konszern közölte, hogy rendkívüli osztalékot fizet a jövő évben.
Vágólapra másolva!

Az FCA bejelentette, hogy rendkívüli osztalékot fizet részvényeseinek. Kétmilliárd eurót szán erre a célra a Magneti Marelli autóalkatrész-gyártó üzem eladásából befolyt 6,2 milliárd eurós összegből.
Az osztalék kifizetésére jövő tavasszal kerülhet sor. Az olasz-amerikai autógyártó cég egyébként ilyen gesztust korábban még sosem tett a részvényesei felé.

A társaság közzétette harmadik negyedéves gyorsjelentését is, amely eléggé vegyesre sikerült.

A Bloomberg közlése szerint növekedett az árbevétel és az üzemi eredmény, ám a profit alacsonyabb lett (igaz, egy egyszeri tétel következtében).

A konszern világszerte 1,16 millió járművet értékesített, szemben a tavalyi év azonos időszakában eladott 1,12 millió darabbal.

Forrás: AFP/Getty Images/Bill Pugliano

A cég árbevétele az eladások növekedésének köszönhetően 9 százalékkal, 28,8 milliárd euróra emelkedett. Az üzemi eredmény még nagyobb mértékben bővült: 13 százalékkal lett magasabb, amivel elérte az 1,995 milliárd eurót.

A harmadik negyedévben elért 564 millió eurós nettó eredmény viszont jóval alatta maradt az egy évvel korábbi 910 millió eurós értéknek.

A jelentős csökkenés mögött egyébként az áll, hogy a társaságnak 700 millió eurót el kellett különítenie az Egyesült Államokban zajló károsanyag-kibocsátási jogvitájával kapcsolatban.