A mesterséges intelligencia már öt év múlva felborít mindent

AI mesterséges intelligencia Circuit board brain, illustration decorative emblem quality SYMBOL BOARD artificial intelligence ai neuro ICON DESIGN print POSTER cover ART circuit concept information GREY COLOUR CAST line chip
Áramkörökből álló agy a mesterséges intelligencia szemléltetésére
Vágólapra másolva!
Egy friss, a briteknél elvégzett kutatásból kiderül, a vállalatok 41 százaléka szerint a mesterséges intelligencia már öt év múlva akkora hatást gyakorol a világra, hogy jelenlegi üzleti modelljük teljesen hasznavehetetlen lesz.
Vágólapra másolva!

A Microsoft által készített felmérésben 5 ezer üzleti vezető és munkáltató vett részt az Egyesült Királyságban. Kiderült, hogy közel a felük szerint a mesterséges intelligencia előretörése teljesen megváltoztatja majd a vállalatuk működését.

Ennek ellenére a megkérdezettek 51 százaléka nyilatkozta, hogy még nincs terve a mesterséges intelligencia kihasználására.

Clare Barclay, a Microsoft brit műveleti igazgatója szerint néhány vezető inkább nem csinál semmit, ha megérzi a változás szelét, hiszen az sokkal egyszerűbb, mint foglalkozni az elkerülhetetlennel.

Áramkörökből álló agy a mesterséges intelligencia szemléltetésére Forrás: Science Photo Library/MACROVECTOR / SCIENCE PHOTO LIBRARY/Macrovector / Science Photo Library

A felmérésből az is kiderült, hogy az alkalmazottak 45 százaléka félti munkáját a mesterséges intelligenciától, de az 51 százalékuk semmit nem tesz egyéni képességei fejlesztéséért.

A Barclay szerint viszont a mesterséges intelligenciára nem fenyegetésként kell tekinteni, hanem úgy, mint egy új lehetőségre.

Ráadásul azok a vállalatok, akik már alkalmazzák a mesterséges intelligenciát, több területen is túlteljesítik vetélytársaikat, köztük a termelékenységben, teljesítményben és üzleti eredményben egyaránt.