Árverés az egyik hazai áruházláncnál

Tesco
Signage is pictured at a branch of Tesco in south London, on January 9, 2018. / AFP PHOTO / Justin TALLIS
Vágólapra másolva!
Még mindig az árverés a nélkülözhetővé vált gépek, alkatrészek és szerszámok legeredményesebb értékesítési formája, írja a Tesco áruházlánc közleményében. Korábban ötven alkalommal, több ezerszer ütötték már le az áruházlánc használaton kívülre helyezett eszközeit. A brit lánc a Magyarországon évek óta bevált gyakorlatát kiterjesztette Csehországra és Szlovákiára is – ezúttal például bálázók, tömörítő prések és konténerek érhetők el a kínálatból.
Vágólapra másolva!

Az eladó bevételt generál, mert olyan, a termelésből kivont eszközöktől válhat meg, amelyek mások számára komoly hasznot jelenthetnek, a vevő pedig alacsony áron férhet hozzá a kipróbált technikákhoz, melyek ugyanakkor versenyelőnyhöz juttathatják, hiszen az aukciókon nem egyszer a legkorszerűbb technológiák cserélnek gazdát.

Illusztráció Forrás: AFP/Justin Tallis

A hazai árverési platform pedig egyre nagyobb sikereket ér el. Például a brit láncnak 2011-ben volt az első online aukciója, most pedig már túl van az 50. aukcióján, ami szintén a metódus sikerét bizonyítja.

Miközben a forgalom meghatározó hányadát továbbra is gépek, ezen belül is szerszámgépek tették ki, nagyon megnőtt a kínálat az egyéb eszközökből és berendezésekből. Jellegzetes példa erre az irodabútor, amiből nemcsak a felhozatal, de a kereslet is látványosan bővült" – mondta Kocsis Csaba, az árveréseket bonyolító Intergavel Kft. vezetője.

Míg a fejlett európai országokban a használt, de használható ipari gépek, illetve az üzleti működéshez szükséges legkülönbözőbb eszközök kereskedelme évtizedek óta létező és kiaknázott terület, addig Közép-Kelet-Európában a másodlagos piac meglehetősen bizalmatlan.

Pedig magas azon feleslegessé vált, vagy lecserélt termelői vagyontárgyak száma, amelyek ezen a csatornán értékké alakulhatnak.

Az utóbbi években a környezetvédelmi megfontolások is a másodértékesítés felé fordítják a vállalatokat, hiszen a még használható eszközöket nemcsak pazarlás, de környezetszennyezés is lenne egyszerűen kidobni.