Csődhullám várható a légitársaságoknál?

Airbus A320
An Air Berlin Airbus A320 at Tegel Airport in Berlin, Germany, 27 October 2017. Photo: Gregor Fischer/dpa
Vágólapra másolva!
Szakértők szerint a légi közlekedésben akár csődhullámra is lehet számítani az előttünk álló időszakban. Hogy így lesz-e, vagy sem, az még természetesen a jövő talánya, mindenesetre csak ebben a hónapban két fapados légitársaság szüntette be a tevékenységét. Nem csoda, ha Németországban például már a politika szintjén is foglalkoznak a kérdéssel.
Vágólapra másolva!

A berlini kabinet szerint az Európában és világszerte növekvő versenyhelyzet további szerkezeti átalakulásokat és csődöket idézhet elő a légitársaságoknál. Az egyik szabad demokrata képviselő által a parlamentben feltett kérdésre válaszolta ezt a kormány szakértője. Azt a felvetést azonban nem kommentálták, hogy vajon egy újabb légiközlekedési társaságnak is nyújtanának-e áthidaló hitelt, ahogy tették azt a közelmúltban az Air Berlin csődjénél – írja a Reuters.

A második legnagyobb német légitársaság számára 150 millió eurós kölcsönt folyósítottak, amikor tavaly augusztusban bajba került.

A német parlamentben a légiközlekedés helyzetét feszegető kérdést feltevő Reinhard Houben, a Szabad Demokrata Párt gazdasági szóvivője kifejtette:

Hozzátette:

A biztosítási díjat pedig be lehetne építeni a jegyárakba. Ennek köszönhetően egy újabb légiközlekedési cég fizetésképtelenné válása nem veszélyeztetné ismét a központi büdzsét.

A tavaly augusztusban csődöt jelentett Air Berlin egyik Airbus A320-as gépe Forrás: AFP/Gregor Fischer

Nem véletlenül foglalkoznak ezzel a kérdéssel német kormányzati szinten, hiszen

intő példát jelenthet a 2003-ban alapított dániai központú Primera Air fapados légitársaság ebben a hónapban bekövetkezett csődje.

Egyik napról a másikra közölték, hogy leállítják a járatokat, aminek következtében seregnyi utas ott állt megfürödve a világ valamelyik repülőterén.

A Primera Air tönkremenetele egyébként pontosan egy évvel a brit Monarch Airlines összeomlása után következett be.

A szigetországi légi cég az erős versenyhelyzet mellett a gyengülő font áldozata lett. A legfrissebb esemény pedig a ciprusi Cobalt diszkontcég csődje, amely szerdán jelentette be, hogy beszünteti működését.