Szingapúr felszámolná a koporsóingatlanokat

drága
9. Szingapúr (129,51 font)
Vágólapra másolva!
Korábban megírtuk, hogy Hongkongban a magas ingatlanárak miatt százezrek élnek akkora lakásokban, ahová éppen csak befér egy ágy. Hasonló a helyzet Szingapúrban is, ahol az új ingatlanokat a kivitelezők már eleve úgy tervezték meg, hogy minél több lakás legyen benne, még ha az ott élők számára ez embertelen körülményeket is teremt. Egy új rendelet azonban megtíltja az ingatlanfejlesztőknek a lakóházak ilyesfajta túlzsúfolását.
Vágólapra másolva!

Szingapúr bejelentette, hogy szigorítanak az építési szabályozáson és maximalizálják a lakóházanként elérhető lakások számát. A kormány ezzel próbálja csökkenteni a koporsó lakásokként is emlegetett ingatlanok számát. A hír hatására néhány ingatlanfejlesztő vállalat részvényei zuhanásba kezdtek, köztük a City Developments, a UOL Group és az Oxley Holdings.

Az új szabályozás hatására az ingatlanfejlesztők már nem darabolhatják fel a nagyobb lakásokat kisebb, doboz méretű otthonokra annak érdekében, hogy még több bevételre tegyenek szert. A rendelet majd januárban lép életbe és a belvároson kívüli beruházásokra vonatkozik.

Szingapúr az idén jelentette be, hogy megpróbálja lehűteni az ingatlanpiacot.

Ennek érdekében egy ötéves tervet dolgoztak ki, és már ennek része az új szabályozás is. A városfejlesztési minisztérium közleményt adott ki, amely szerint a rendelet segít abban, hogy az ingatlanfejlesztők eltérő méretű lakásokat építsenek, amelyek kiszolgálják a társadalom szükségleteit, és élhető otthont biztosítanak a nagyobb családoknak is.

illusztráció Forrás: DPPI/Florent Gooden

Korábban úgy határozták meg, hogy mennyi ingatlan lehet egy emeletes házban, hogy az emeletek számát elosztották 70 négyzetméterrel. Az új rendelet értelmében azonban már nem 70, hanem 85 négyzetméterrel végzik az osztást, így nagyobb lakások épülnek majd. Néhány kerületben pedig még szigorúbbak a szabályok, van ahol már 100 négyzetméterrel osztanak.

Becslések szerint a 85 négyzetméteres limit 18 százalékkal, míg a 100 négyzetméteres 30 százalékkal csökkenti a lakások számát.

Hongkongban szintén gondot okoznak a koporsó lakások, hiszen nagyon kevés beépíthető terület áll rendelkezésre, az árak pedig hihetetlen magasak. Ezért az ingatlanfejlesztők egyre kisebb négyzetméterű lakásokat készítenek, sok esetben pedig egy meglévő lakást darabolnak fel több, kisebb részre. Korábban képgalériában mutattuk be, hogyan élnek az emberek Hongkong koporsó lakásaiban. Az erről szoló cikkünket ITT olvashatja.