Több millió eurós autóipari beruházás Érden

Az Eurostat adatai alapján az Európai Unióban átlagosan 497 autó jutott 1000 emberre
Vágólapra másolva!
Több millió eurós befektetéssel Érden építi fel új központját és tesztbázisát a járműipari AVL Autókut Kft., mintegy 6 hektáros területen - jelentette be Érd polgármestere szerdán, sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A városvezető, T. Mészáros András, méltatta Érd logisztikai elhelyezkedését, az autópályák közelségét, a vízi közlekedés lehetőségét, a vasúti összeköttetést és a repülőteret.

Hangsúlyozta, hogy Érd számára ezek a fejlesztések, beruházások munkahelyeket teremtenek, így több itt élő embernek nem kell Budapestre ingáznia.

Beszélt arról is, hogy az AVL fejlett, magas szintű technológiát hoz a településre, amely emeli az itteni intézmények színvonalát is, és kihatással van a helyi szakképzésre.

Illusztráció Forrás: pexels.com

Dirk Janetzko, az osztrák tulajdonú globális autóipari vállalat magyarországi leányvállalata, az AVL Hungary ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a két irodaházból álló új központ és tesztbázis felépítése "kétszámjegyű millió eurós" beruházást jelent.

Az első irodaépületet 2019 végére építenék fel, és 2020-ig felépülne az új tesztbázis is hagyományos és elektromos tesztpadokkal.

Hozzátette, hogy cégük az elmúlt 70 éves működése alatt 1500 szabadalmat jegyzett, és élen jár a motor és járműtesztelések, hajtóműrendszerek szimulációs technológiák fejlesztésében.

Az AVL komoly fejlesztéseket tervez kecskeméti és zalaegerszegi telephelyein is.

A következő években az AVL zalaegerszegi járműtesztközpontjának bővítését is tervezik.

Az egész Európában egyedülállónak számító önvezető járművek tesztelésére is alkalmas zalaegerszegi tesztpálya építése tavaly kezdődött. A különleges tesztpálya bármely járműdinamikai teszt elvégzésére alkalmas lesz, amellyel eltérő körülmények között is vizsgálhatják a járművek kezelhetőségét, a fékrendszerek stabilitását, a különféle utasvédelmi mechanizmusokat.

Az épülő zalaegerszegi járműipari tesztpálya 2018. áprilisában Forrás: MTI/Varga György

Egyedülálló fejlesztés a valós városi közlekedést imitáló szimulációs környezet, a Smart City Zone, ahol

valósághű épületek, kereszteződések, közlekedési lámpák és táblák között elemezhetők az önvezető autózás kapcsán felmerülő különféle közlekedési szituációk

- írták közleményükben.

Dirk Janetzko beszélt arról is, hogy a cég 2018-ban megduplázta magyarországi munkatársainak számát, és további jelentős létszámbővítést tervez. A cég budapesti központja a jövő év végéig költözik Érdre. A tesztpadok 2020-ra lesznek üzemkészek, a rá következő évben pedig már teljes kapacitással üzemel majd a központ és a tesztbázis.

A magyar vállalat árbevétele tavaly 2,76 milliárd forint volt, 365 embert foglalkoztatnak, és a tervek szerint a létszámot 2022-ig mintegy duplájára, de az sem kizárt, hogy ezerre növelnék.

Világszerte 9500 alkalmazottat foglalkoztatnak, a vállalatcsoport 2017-es pénzügyi forgalma elérte az 1,55 milliárdos eurót.