Miniszteri biztost kap a kreatív ipar és más terület is

MOME egyetem
Budapest, 2018. március 29. Az elkészült műhelyház az építés alatt álló MOME Campus - Kreatív Innovációs és Tudásparkban Budapesten 2018. március 27-én. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) 2018-ban befejeződő campusfejlesztésének részeként mostanra elkészült az új, ötszintes, több mint 4000 négyzetméteres műterem- és médiaház. A műhelyház már 2017-ben felépült és megújult a Gondűző villa. A projekt harmadik ütemeiben valósul meg a mesterképzésnek otthont adó főépület rekonstrukciója, valamint felépül az alapképzést szolgáló MOME Base, az új főbejáratként és közösségi térként működő MOME Ground, valamint a kutató- és tudásközpont (MOME Up) új épületei, továbbá elkészül a parkrekonstrukció is. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Az Innovációs és technológiai minisztérium meghatározó tématerületeiért, kiemelt projektjeiért felelős miniszteri biztosok álltak munkába az innovációs tárcánál októberben.
Vágólapra másolva!

A miniszter törvényi felhatalmazás alapján a feladatkörébe tartozó, kiemelt fontosságú feladat ellátására miniszteri biztost jelölhet ki meghatározott időre, de legfeljebb két évre.

A szakminiszter döntése nyomán Baranyai Gábor a természeti erőforrások fenntartható használatáért, Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora a kreatív iparért felelős miniszteri biztosként dolgozik.

A tárcavezető felkérésére László András a fejlesztéspolitikai kommunikáció összehangolásáért, Lengyel Györgyi az egészséggazdaságért, a Szegeden központi költségvetési támogatásból megvalósuló beruházások tudománypolitikai koordinációjáért, és a szegedi Science Park fejlesztésének koordinációjáért felel. Pavlik Lívia, a Budapesti Corvinus Egyetem kancellárja a felsőoktatási intézmény versenyképességének és működési hatékonyságának növelését támogató új intézményi modell kidolgozásával és megvalósításával, Vígh László pedig a Zalaegerszegen létesülő járműipari tesztpálya és az M76-os okosút megépítésével kapcsolatos feladatok összehangolásával foglalkozik miniszteri biztosként.

Az elkészült műhelyház az építés alatt álló MOME Campus - Kreatív Innovációs és Tudásparkban Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A miniszteri biztosok megbízatása egységesen 2018. október elsejétől 2019. március 31-ig, hat hónapra szól.

Tevékenységi köreik az innovációs minisztérium működésének egyes stratégiai fókuszpontjait jelölik ki a tudománypolitikától a fenntarthatóságig, a kreatív ipartól az egészséggazdaságig. A közös cél a tárca küldetésének megfelelően a hatékony alkalmazkodás a globális változásokhoz, az ipari forradalom kihívásaihoz Magyarország kedvező adottságaira, lehetséges versenyelőnyeire építve, a magyar családok életminőségének növelése érdekében.