Családi befektetőkhöz került a halas szendvicses cég

Nordsee, étterem
Vágólapra másolva!
A Nordsee német halas gyorsétteremláncot eladták a Kharis Capital befektetési társaságnak, amely mögött dúsgazdag családi befektetők állnak. A vételárat nem hozták nyilvánosságra.
Vágólapra másolva!

A Nordsee-t eddig a luxemburgi központú Theo Müller birtokolta, amely több területen is érdekelt az élelmiszeriparban - közölte az undercurrentnews.com. A Kharis Capitalról annyit tudni, hogy több mint 50 prominens családi befektető áll mögötte, azaz gyakorlatilag gazdag családok befektetéseit kezeli.

A Nordsee-t a németországi Brémában alapították 120 évvel ezelőtt, jelenleg Európa-szerte 370 éttermet üzemeltet.

A Nordsee egyik étterme Forrás: Shutterstock

Gyorséttermei közül 315-öt Németországban, 33-at Ausztriában működtet, de jelen vannak hazánkban is. Régiónkban még Szlovákiában, Romániában és Bulgáriában rendelkeznek érdekeltséggel, emellett a közel-keleti Dubajban is nyitottak éttermet.

A Nordsee Németországban a McDonald's és a Burger King után a gyorséttermek közül a harmadik legnagyobb forgalmat bonyolítja le.