Több mint 1000 milliárd forintból fejlődnek a megyei jogú városok

Varga Mihály interjú
Vágólapra másolva!
Több mint 1000 milliárd forintból fejlődnek a megyei jogú városok, mintegy kétmillió ember életét könnyíti meg Magyarország eddigi legnagyobb városfejlesztési projektje - erről Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt a Megyei Jogú Városok Szövetségének képviselőivel folytatott budapesti tárgyaláson.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály - a Pénzügyminisztérium (PM) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint - a találkozón azt mondta: a magyar gazdaság teljesítménye tette lehetővé, hogy a Modern városok program keretében elinduljon Magyarország eddigi legnagyobb városfejlesztési projektje.
A tárcavezető kiemelte:

Varga Mihály elmondta, a gazdaság 4 és 5 százalék körüli növekedése jó alapot biztosít a magyar városok fejlődéséhez is: jelenleg 60 közútfejlesztési, gyorsforgalmi és kerékpárút-építési, illetve ipari park fejlesztési projekt zajlik Magyarországon.
A program eddigi eredményeiről szólva kiemelte:

A 23 megyei jogú város 200 lokális projektjének 80 százaléka már vagy tervezési, vagy kivitelezési szakaszban van, csak 2019-ben 135 milliárd forint érkezik a megyei jogú városokhoz. A támogatás nagy hangsúlyt helyez a kulturális, sportcélú, a helyi lakosság komfortérzetét javító, oktatási, gazdaságélénkítő, egészségügyi-, és turisztikai beruházásokra.

Varga Mihály pénzügyminiszter Fotó: Hirling Bálint - Origo


A program életre hívásánál kiemelten fontos volt, hogy maguk a városok javasolhatták a saját fejlődési irányaikat, ami a helyi adottságokat a lehetőségekkel párosítja, így a lehető legcélzottabb fejlesztések valósulhatnak meg.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, a nagyobb lélekszámú városok fejlesztése az ország fejlődésének, a magyar vidék népességmegtartó képességének, ezáltal a területi különbségek csökkentésének a kulcsa.
Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az ülésen tájékoztatást adott a városokban folyó beruházásokról. Kiemelte, hogy a fejlesztések egy része már érezteti a hatását:

erősödnek a helyi gazdaságok, a következő években emelkedő iparűzési adóbevételekkel számolnak, mindezt növekvő foglalkoztatás és csökkenő munkanélküliség kíséri,

ugyanakkor az építőipari kapacitások telítettsége kihívást jelent a beruházások kivitelezése során.