Magyarország nem fogadja el a KAP források csökkentését

Nagy István agrárminiszter
Vágólapra másolva!
A közös agrárpolitikában (KAP) a mezőgazdaságra fordítandó támogatások szinten tartásához a tagállamok befizetésének emelésére lenne szükség a 2021-től 27-ig tartó ciklusban, de ehhez öt nettó befizető tagállam egyelőre nem járul hozzá - mondta az Európai Unió mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős biztosa.
Vágólapra másolva!

Phil Hogan a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szervezett eseményen előadásában kiemelte, hogy Magyarország "kulcspartner" és meghatározó szereplő az új uniós költségvetési időszak és a KAP szabályairól szóló tárgyalásokon. Hozzátette, hogy a jövőben is egy olyan rugalmas közös európai agrárpolitikára van szükség, amely a gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi célokat is figyelembe veszi.

Phil Hogan szerint a KAP keretében a jövőben:

  • egyszerűsíteni kell a támogatásokat
  • a különböző méretű gazdaságok közötti igazságosabb elosztását kell biztosítani,
  • védeni kell a környezeti erőforrásokat,
  • segíteni kell a gazdákat a precíziós mezőgazdaság megteremtésében,
  • valamint a profitjuk növelésében és az élelmiszerláncban is javítani szükséges a termelők szerepét.

Az uniós biztos azt is kiemelte, hogy a fiatal gazdákat is támogatni kell. Az ő segítésükre a KAP 2 százalékát fordítanák. Mindezek mellett további kutatási és fejlesztési forrásokkal támogatnák az ágazatot, ugyanakkor a vidékfejlesztésnek is folytatódni kell.

Nagy István agrárminiszter fotó: Talán Csaba

Nagy István agrárminiszter elmondta, hogy az EU a hagyományos politikák, így a KAP forrásainak csökkentésével igyekszik pénzt biztosítani az új kihívások kezelésére. Hozzátette, Magyarország nem tudja elfogadni a KAP források javasolt csökkentését, ugyanakkor hajlandó emelni befizetéseit az uniós költségvetésbe azért, hogy a KAP forrásai legalább a jelenlegi szinten maradjanak.

A KAP források csökkentése a tárcavezető szerint az élelmiszerárak emelkedésének, a választék és a minőség csökkenésének a kockázatával járhat.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke elfogadhatatlannak tartja a KAP finanszírozásának csökkentését, miközben láthatóan egyre több terhet ró a gazdálkodókra a különböző előírások betartása. Ezért elsősorban azt kéri Phil Hogantől, hogy védje meg a KAP-ot, és ne engedje, hogy annak súlyát, költségvetését tovább csökkentsék.

illusztráció Forrás: AFP/Cultura Creative/Henry Arden

A NAK elnöke kitért arra is, hogy az Európai Unió keleti oldalán még szükség van a mezőgazdasági termelés hatékonyságának a javítására, ezért szorgalmazza a vidékfejlesztési források célzott felhasználását.

A fejlesztések támogatása már csak azért is fontos, mert úgy látja, kereskedelempolitikai eszközökkel egyre kevésbé védhetők meg a gazdálkodók.

fizetésekhez kapcsolódó vidékfejlesztési pilléren keresztül továbbra is biztosítania kell a gazdák számára a fejlődés lehetőségét.