Benyújtotta a zárszámadási ellenőrzését az ÁSZ az Országgyűlésnek

Vágólapra másolva!
Szabályszerű volt a 2017-es központi költségvetés végrehajtása, a hiány és az államadósság alakulása megfelelt a jogszabályi előírásoknak, valamint az uniós feltételeknek - ezt állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) zárszámadási jelentése, amelyet a hozzá kapcsolódó makrogazdasági elemzéssel együtt Warvasovszky Tihamér alelnök pénteken adott át az Országházban Hende Csabának, a törvényalkotási bizottság alelnökének.
Vágólapra másolva!

Az ÁSZ közleménye leszögezte: a zárszámadási ellenőrzés megállapította, hogy az államháztartás központi alrendszerében a pénzforgalmi hiány alakulása megfelelt az államháztartásról szóló törvény és a 2017-es költségvetésről szóló törvény előírásainak. A stabilitási törvény szerint számított GDP-arányos államadósság az előző évi 74,0 százalékról 72,9 százalékra csökkent, alakulása megfelelt az Alaptörvény és a stabilitási törvény előírásainak.

Az uniós módszertan szerinti adóssága a múlt év végén a GDP 73,3 százalékára csökkent az egy évvel korábbi 75,9 százalékról - állapította meg az ÁSZ.

Hiányosságok az egészségügyi intézményeknél

A számvevőszéki ellenőrzés a gazdálkodási jogkörök nem szabályszerű gyakorlásához kapcsolódó olyan hibákat tárt fel az ellenőrzött szervezetek mintegy harmadánál, amelyek a zárszámadási törvényjavaslat megalapozottságát nem befolyásolták.

Több egészségügyi intézménynél az államháztartási törvény előírásainak megsértésével,

a szabad előirányzat mértékét meghaladó kötelezettségvállalás történt, illetve a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alap előirányzatai terhére végrehajtott kifizetéseknél is hiányosságokat azonosított az ellenőrzés - sorolta példaként a jelentés.

A feltárt hiányosságok megszüntetése érdekében az ÁSZ intézkedésre szólította fel az érintett szervezeteket - fűzték hozzá megjegyezve, hogy egy évvel ezelőtt, a 2016-os költségvetés végrehajtásának ellenőrzése során megfogalmazott hiányosságok döntő többségét a címzettek kijavították.

Nőttek a reálbérek és a belső kereslet

Az ÁSZ makrogazdasági elemzése rámutat: 2017-ben Magyarország gazdasági növekedése a vártnál kedvezőbben alakult. A GDP növekedési üteme az előző évhez viszonyítva 4,1 százalékos volt, ami 1,0 százalékponttal volt magasabb a 2017-es költségvetési törvényben előre jelzettnél.

A gazdasági növekedés fő hajtóerejét a beruházások képezték.

Jelentősen nőtt az építőipar és a szolgáltatások hozzáadott értéke, a mezőgazdaságé azonban visszaesett.

A versenyképességet javító tényező volt 2017-ben a hatéves adó- és bérmegállapodás. A megállapodáshoz kapcsolódó intézkedések a munkahelyteremtést és a munkaerő megtartását is ösztönözték - állapította meg az ÁSZ elemzése.

2017-ben az adórendszer továbbra is a fogyasztási-forgalmi típusú adókat részesítette előnyben, a jövedelmeket terhelő adók súlya csökkent. A módosított előirányzathoz képest nagyobb összegben teljesült a társasági adó és a személyi jövedelemadó, több adónemnél - egyszerűsített vállalkozói adó, reklámadó, jövedéki adó - azonban

a bevételek nem érték el a módosított előirányzat összegét.

Egyes alapvető élelmiszerek és az internet áfájának csökkentése hozzájárult a háztartások fogyasztásának növekedéséhez, ami a GDP ütemét meghaladva, 4,7 százalékkal nőtt. Ennek hátterében a reálbérek, és ezzel együtt a belső kereslet növekedése áll - összegezte az ÁSZ elemzése.