Esport: hamarosan többen nézik a videójátékozó fiatalokat, mint a focivébét

Esport, The International 6, twitch tv, sling tv
Vágólapra másolva!
A videojátékok népszerűbbek mint valaha, de az emberek manapság már nemcsak játszani szeretnek konzolukon vagy számítógépükön, hanem szívesen néznek másokat is játék közben az olyan platformokon, mint például a Twitch. Emiatt két teljesen új ágazat született a videojátékok világában, amelyek már valós karrierlehetőségeket kínálnak a fiataloknak. Az esport és a főállású streamer szakmák ráadásul elég jól fizetnek, ha valaki tényleg tehetséges. A legjobb esportolók képesek megtölteni egy 90 ezres stadiont, a népszerű streamerek adását pedig esetenként százezrek követik élőben.
Vágólapra másolva!

A versenyszerű videojátékozást – competetive gaming – nevezhetjük esportnak, amit általában számítógépen vagy konzolgépen játszanak, akár csapatban, akár egyedül, de a lényege, hogy egymás elleni harcban mutassák meg a felek tudásukat.

Hasonlóan a hagyományos sportokhoz, itt is több sportág van, de a sportágak ezúttal a különböző videojátékok jelentik. A legnépszerűbbek közé tartozik a Dota 2, a Counter Strike és a League of Legends – de a 2016-ban megjelent Overwatch is komoly népszerűségre tett szert igen rövid idő alatt.

Dota 2, The International 2017 Forrás: Valve

A legnagyobb nyereményalapú esport versenyt a Dota 2 kiadója, a Valve rendezi meg minden évben The International néven, ahol a világ legjobb csapatai mérkőznek meg egymással a világbajnoki címért. A győztes idén 11,2 millió dollárt vihetett haza, összességében pedig több mint 25 millió dollárt osztottak szét a helyezettek között. (Amennyiben még többet szeretne megtudni az esport világáról, olvassa el erről szóló cikkünket ITT.)

Az esport korunk egyik leggyorsabban növekvő ágazata. A Newzoo szerint az idén a piac értéke meghaladja a 905 millió dollárt, 2020-ra pedig már az 1,4 milliárdot is átlépi. Ez azért is meghökkentő, mert 2014-ben az esport ágazat értéke még csak 84 millió dollár volt.

Ez azt jelenti, hogy az esport belátható időn belül megelőzheti bevételben az NHL-t (4 milliárd dollár).

The International 6 Forrás: flickr.com

A cégek számára ráadásul nagyon vonzóak az esport által elérhető fiatal rétegek is. A nézők 74 százaléka 18-34 év közötti – vagyis az X és Y generáció tagjai –, és jelenleg az esportoknak mintegy 150 millió nézője, követője van, de idén ez a szám elérheti a 375 milliót is. Ezért nem is meglepő, hogy egyre nagyobb vállalatok jelentkeznek szponzornak.

A Mastercard, a Toyota, a Vodafone, a T-Mobile és a Gillette csak néhány azok közül a cégek közül, amelyek nagyon hisznek az esport jövőjébe.

Az esport tehát nemcsak pénzdíjazásban, de nézőszámban is vetekszik a hagyományos sportágakkal. A Dota 2: The International idei döntőjét 15 millióan követték élőben, vagyis mindössze egymillióval volt kevesebb nézője, mint a 2018-as NBA döntő negyedik meccsének a Cleveland Cavaliers és a Golden State Warrirors között (16,24 millió).

Illusztráció Forrás: AFP/Robyn Beck

Ráadásul ez meg sem közelíti a League of Legends 2017-es világbajnokságának nézőszámát, ahol az SKT és a Royal Never Give Up közötti elődöntőt 80 millió ember követte.

Az elmúlt években rengeteg pénz áramlott az esportba, ennek pedig leginkább a profi játékosok örültek, akik jó fizetés mellett komoly részesedést is kapnak, ha megnyernek egy-egy rangosabb versenyt, nem beszélve a szponzori támogatásokról. Minden idők legjobban kereső játékosainak nagy része a Dota 2 nevű játékból kerül ki.

Az esportsearnings.com szerint a lista élén Kuro "KuroKy" Takhasomi áll, aki karrierje során több mint 4 millió dollárt keresett. A lista első 51 helyén kizárólag Dota játékosok vannak. Az 52. helyen Lee " Faker" Sang-hyeok áll, aki a League of Legends segítségével 1,175 millió dollárt tehetett zsebre és az esport legnépszerűbb és legismertebb alakjának számít.

illusztráció Forrás: Wikimedia Commons

Counter-Strike játékosok is akadnak bőven a százas lista második felében. A 62. helyen a dán Andreas "Xyp9x" Højsleth áll 965 ezer dolláros keresménnyel, őt pedig honfitársa Peter "Dupreeh" Rasmussen követi. Érdemes megjegyezni, hogy az említett keresetek csupán a versenydíjazásokból befolyt pénzt jelentik és a játékosok fizetése, szponzori szerződése, vagy egyéb forrásból szerzett bevétele nincs beleszámítva.