Erre a 10 dologra is kiterjedhet a lakásbiztosítása

Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel, illusztráció
Vágólapra másolva!
A Groupama Biztosító legutóbbi országos lakásbiztosítási kutatása során utánajárt többek között annak is, hogy a magyarok mennyire ismerik lakásbiztosításukat. Tíz speciális biztosítási helyzetet tárt a megkérdezettek elé, akiknek meg kellett mondaniuk, hogy szerintük térítené-e a biztosító a felmerült költségeket a szerződés alap vagy kiegészítő fedezete alapján.
Vágólapra másolva!

Az emberek 31 százaléka nem is tudott válaszolni a feltett kérdésekre, de a „legjobban teljesítő" káreseményről is csak a válaszadók 42 százaléka tudta, hogy bizony vonatkozhat rá a lakásbiztosítás.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

További érdekesség, hogy az átlagnál éppen csak pár százalékkal teljesítettek jobban azok, akik rendelkeznek biztosítással.

„Az, hogy a magyar otthonokháromnegyede biztosítva van, nagyon jó arány. Ezen felül az embereknek mélyebben kellene ismerniük a szerződésük részleteit ahhoz, nehogy százezrekkel rövidítsék meg magukat. Mi most direkt olyan esetekre hívtuk fel a figyelmüket, amelyek bárkivel előfordulhattak, mégis csak kevesen tudták, hogy járhat ilyenkor is kártérítés. A kutatásunkból kiderült, sokaknak újdonság, hogy az ingóságok javíttatását vagy pótlását akkor is fizethetjük, ha az ingatlan falain kívül történt a káreset. Érdemes tehát újra elővenni és átolvasni a lakásbiztosítást, hogy tudjuk, miben számíthatunk a biztosító segítségére" – mondta a Kádár Péter, a Groupama Biztosító termékmenedzsment igazgatója.

Nézzük sorban, hogy az alábbi elképzelt esetekről a válaszadók hány százaléka tudta, hogy egy lakásbiztosítás alap vagy kiegészítő fedezete is nyújthat anyagi segítséget!

Forrás: Groupama Biztosító Zrt.