Mindig legyen nálunk megfelelő méretű szatyor

Csomagolásmentes nap, csomagolás, műanyag, környezetvédelem
Vágólapra másolva!
Idén vasárnapra esik a Csomagolásmentes Nap, ami jó alkalmat teremthet arra, hogy legalább egy napig megpróbáljunk a lehető legkevesebb csomagolást használni vásárlás közben. Már ezzel is jelentős mértékben hozzá tudunk járulni a környezetvédelemhez, ugyanis becslések szerint egy átlagos magyar évente mintegy 100 kilogrammnyi csomagolóanyagot dob ki a szemétbe.
Vágólapra másolva!

A Csomagolásmentes Nap arra hívja fel a figyelmet, hogy akár már egy nap alatt is változtathatunk a rossz beidegződéseken.

Ráadásul a jó ötletekért nem is kell a szomszédba menni, hiszen nagyszüleink már eleve törekedtek a csomagolásmentes vásárlásra.

Ezért vittek magukkal a boltba kosarat, vagy vászon táskát és ezért voltak régen olyan termékek a boltokban, melyek visszaválthatók voltak, így a csomagolás nem a hulladéklerakóban végezte.

Illusztráció Forrás: SodaStream

– mondta Széll-Szőke Krisztina, a SodaStream termékmenedzsere. Majd hozzátette, hogy évente összesen 2,7 milliárd ásványvizes palackot gyártanak világszerte, melynek csak elenyésző részét hasznosítják újra.

A kevesebb csomagolásért ma is sokat tehetnek a vásárlók.

Bevásárlás előtt érdemes listát írni a beszerezni kívánt élelmiszerekről és akkor már lesz egy elképzelésünk, hogy körülbelül mekkora táskákra lehet szükség. Lehetőleg már otthon készítsük elő a szükséges kosarakat, vászontáskákat, hogy ne kelljen a boltban műanyagszatyrokat vásárolni.

– fejtette ki a szakértő.

Környezetünk védelme érdekében fontos lenne, hogy drasztikus mértékben csökkentsük a PET-palack szennyezést.

Egyes adatok szerint évente több mint 500 milliárd PET-palackot adnak el világszerte.

Ennek a mennyiségnek mindössze 7 százaléka kerül újrahasznosításra. A többi az óceánokban, élővizekben és a természetben végzi.

Egy PET-palack lebomlási ideje 450 év, mely így századokon keresztül szennyezi mikroműanyag részecskékkel a környezetünket. Ezek a részecskék viszont nagyon hamar visszakerülnek a táplálékláncba az édesvízi, a tengeri és a szárazföldi élőlényeken keresztül.