Mégsem emelkednek a közjegyzői díjak, ismét sztrájkoltak a Ryanairnél

bankjegy forint
Debrecen, 2016. január 4. A megújított húszezer és tízezer forintos bankjegy részlete. Magyarország ma is hivatalos fizetőeszközét, a forintot 70 évvel ezelőtt, 1946. augusztus elsején vezették be. A pengőt felváltó új pénz nevét I. Károly történelmi aranyforintjáról kapta. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
50 millió Facebook felhasználó adatit lophatták el hackerek, az ügyben az FBI is vizsgálódik. Komoly ígéretet tett a Coca-Cola amikor bejelentette, hogy a következő 12 évben annyi műanyagot fognak újrahasznosítani, mint amennyit a gyártásuk során felhasználnak. Libériában rejtélyes körülmények között tűnt el néhány konténer, amelyben az ország GDP-jének 5 százalékát kitevő, nagyjából 104 millió dollárt szállítottak. A héten kamatot emelt a Fed, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig kijelentette, hogy jövőre az autóipar termelési értéke elérheti a 10 ezer milliárd forintot.
Vágólapra másolva!

Nem emelkednek a közjegyzői díjak

Nem lép hatályba hétfőn, október elsején az Igazságügyi Minisztérium (IM) rendelete, amely emelte volna a közjegyzői díjak mértékét. Az elhalasztott díjrendelet-tervezet egyebek mellett emelte volna a munkadíj fix összegét, 200 millió forint ügyértékig minden sáv esetén egységesen 4500 forinttal.

illusztráció Forrás: MTI/Oláh Tibor

Egyoldalú jogügylet vagy jognyilatkozat közokiratba foglalása esetén a sávosan meghatározott munkadíj kétharmadát kellett volna felszámítani, ez a korábbi mértékhez képest 17 százalékos emelést jelentene. A tervezet az egy óráért felszámítandó munkadíj 1500 forintról 5500 forintra emelését írta elő.

Elon Muskot csalással vádolja az amerikai értékpapír- és tőzsdebizottság

Elon Musk augusztus 7-én írta ki Twitterre, hogy kész kivezetni a tőzsdéről a vállalatot. A piac hamar reagált és csak aznap 11 százalékkal erősödtek a Tesla papírjai. Musk azt is állította, hogy tárgyal Szaúdi-Arábia egyik jelentős befektetési alapjával a privatizálással kapcsolatban, de augusztus végén mégis elállt ettől az ötlettől.

Elon Musk Forrás: Origo

Az amerikai értékpapír- és tőzsdebizottság (SEC) szerint Elon Musk hamis és félrevezető információkat közölt, valamint nem tájékoztatta a bizottságot arról sem, hogy a Tesla tárgyal egy szaúdi befektetési alappal. A SEC csalással vádolja a Tesla vezetőjét, ennek pedig komoly jogi következményei lehetnek.

Pénteken sztrájkoltak a Ryanair dolgozói

Több mint 250 járatot törölt az ír legitársaság, miután Olaszországban, Belgiumban, Spanyolországban, Németországban, Hollandiában és Portugáliában ismét sztrájkot hirdettek a pilóták és a légiutas-kísérők. A munkaleállás nagyjából 40 ezer utast érintett, köztük azokat is, akik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre tartottak vagy indultak Barcelonából és Berlinből.

illusztráció Forrás: AFP/Andreas Arnold

A nyári csomagbotrány miatt pedig Budapest Főváros Kormányhivatala büntetést szabott ki a Ryanairre, emellett pedig a Wizz Air légitársaságot is megbírságolták. Az ír Ryanairt 100 millió, a magyar hátterű Wizz Airt 25 millió forint bírság megfizetésére kötelezték a nyári poggyászkezelési, illetve utasfelvételi súlyos mulasztások miatt.

A Coca-Cola hatalmas ígéretet tett

A Coca-Cola ígéretet tett arra, hogy a következő 12 évben újrahasznosít annyi műanyagot, mint amennyit gyártása során felhasznál. Ez csak Kelet-Afrikában 250 millió palackot jelent évente.

illusztráció Forrás: AFP/CrowdSpark/Denis Thaust

Ennek a mennyiségnek a 25 százalékát a cég még idén, a fennmaradó részét pedig 2030-ig teljesíti. A Coca-Cola emellett újrahasznosító üzemet akar nyitni Kenyában, ahogyan ezt Ugandában már megtette. Oda nagyobb távolságból, Ruandából és Dél-Szudánból is szállítanak műanyag hulladékot.

Jövőre magyar gazdaságtörténeti siker jön

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte, hogy jövőre, a magyar gazdaság történetében először, az autóipar termelési értéke meg fogja haladni a 10 ezer milliárd forintot. Az autóiparban 168 ezren dolgoznak, a Magyarországon előállított autóipari termékek 91 százalékát nemzetközi piacokon értékesítik.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Soós Lajos

A magyar autóiparba érkező beruházások újabb lendületet vettek, „nincsen megállás”. Az ágazat termelési értéke már tavaly is rekordmértékű volt, meghaladta a 8000 milliárd forintot. Idén túllépi a 9000 milliárdot, jövőre pedig magasabb lesz 10 000 milliárdnál is, tette hozzá a miniszter.

Több konténernyi pénz tűnt el, oda a GDP 5 százaléka

Nyoma veszett azoknak a konténereknek, amelyekben Libéria 2016-ban bevezetett új bankjegysorozatának külföldön készült bankói érkeztek az afrikai országba. Az elképesztő botrányt egy afrikai lap robbantotta ki a napokban, azóta pedig áll a bál Libériában.

Illusztráció Forrás: Wide Photographic

A konténerekben Libéria bruttó nemzeti termékének 5 százaléka, 104 millió amerikai dollárral megegyező értékű libériai dollár volt. Hogy hova tűnt a pénz? ITT elolvashatja a cikkünket, amelyben felgöngyölítjük az ügyet.

Tovább nő a foglalkoztatottak száma

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 90 ezerrel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 42 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké pedig 9 ezerrel csökkent.

illusztráció Forrás: MTI/Rosta Tibor

A 15-64 évesek körében a gazdasági aktivitási ráta 72,1 százalékos volt, ami 0,5 százalékponttal jobb az egy évvel korábbinál. A június-augusztusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 484 ezer volt, 39 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

Óriási károkat okozott a Florence hurrikán az Egyesült Államokban

A Florence Karolina államban csapott le, de nem is a hurrikán okozta a legnagyobb gondot, hanem a heves esőzések miatt kialakult áradások. Az előző héten még nagyjából 10 és 15 milliárd dollár között lehetett a Florence hurrikán okozta pusztítás Karolinában, azonban a heves esőzések miatt sokkal nagyobb lehet a kár, mint azt korábban jósolták.

illusztráció Forrás: MTI/AP/David Goldman

A Moody's felmérése szerint a Florence minden idők tíz legnagyobb anyagi kárt okozó hurrikánja közé kerülhet, ha levonulnak az áradások. A károk nyomán várhatóan 1-2 milliárd dollárral csökken a gazdasági teljesítmény, amely következtében 0,2 százalékkal esik majd vissza az Egyesült Államok GDP-je.

Kamatot emelt a Fed

Az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve, Fed) monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) a várakozásokkal összhangban 25 bázisponttal, 2,00-2,25 százalékra emelte az irányadó kamatsávot.

Jerome Powell, a Fed új elnöke Forrás: AFP/Saul Loeb

A döntés indoklásában a gazdaság jó teljesítményét nyugtázva a Fed megerősítette szándékát a monetáris szigorítás folytatására a jövő évre is. A Fed javított növekedési előrejelzésén. Eszerint az idén 3,1 százalékos GDP-növekedésre számít a három hónappal ezelőtt tett 2,8 százalékos prognózis helyett.

Alacsony kamatú eurókötvényt bocsát ki Magyarország

Egymilliárd euró összegben, 1,25 százalékos kamaton bocsátott ki hétéves futamidejű államkötvényt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Varga Mihály pénzügyminiszter kiemelte, hogy a kötvény alacsony kamatozása és a komoly érdeklődés egyértelműen mutatja, hogy a befektetők megbíznak Magyarországban.

Varga Mihály pénzügyminiszter Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a piacra lépés megfelelő ütemezésének, a befektetők magas érdeklődésének köszönhetően a tranzakció során a várakozásokat meghaladó, négyszeres kereslet alakult ki. A stabil és gyors növekedés, az emelkedő bérek, az alacsony infláció, valamint a kiszámítható költségvetési politika a csökkenő államadósságráta mellett egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország évről évre olcsóbban tud állampapírt kibocsátani.

A jövő bankjának pénzügyi tanácsadója robot lesz

A héten rendezték meg a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) 20. Pénzügyi Csúcstalálkozóját. A fő téma a digitalizáció, az automatizáció és a robottechnológián alapuló megoldások voltak, amelyek egyre inkább beépülnek a pénzügyi szolgáltatásokba olcsóbbá téve azokat.

Czakó Borbála Forrás: Nagy Z. László

A Hungarian Business Leaders Forum többek között Czakó Borbála, a szervezet vezetője is mesélt arról az Origónak, hogy milyen feladatok megoldására kell felkészülniük a pénzügyi világ, illetve a gazdaság vezetőinek a digitalizáció terjedésével.

Létrejöhet a legnagyobb légitársaság

Egyesülhet a dubaji központú Emirates, és az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, Abu-Dzabiban székelő Etihad Airways. Ha ez megtörténik, azzal a világ legnagyobb légi személyszállítási vállalatcsoportja jönne létre.

illusztráció Forrás: Emirates

Az Emirates a világ legnagyobb légitársaságának számít az utasok velük repült nemzetközi kilométereinek száma alapján. Az Etihad szintén a nemzetközi légiközlekedésben erős, bár a 2003-ban indított cégnek, eltérően a dubaji vállalattól, nem sikerült eredményesen átvészelnie az olajár beszakadásának éveit. A cég 2016-ban 1,87 milliárd, 2017-ben 1,52 millárd dollár veszteséget kellett hogy elkönyveljen.

A gyógyszeripar a magyar gazdaság húzóága

A Béres Gyógyszergyár új gyárrészleget avatott. A beruházás keretében a cég bővítette kutatás-fejlesztési bázisát és minőségellenőrzési laboratóriumát, valamint újabb termékek előállítását szolgáló gyárterületet is kialakítottak.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Béres Gyógyszergyár szolnoki üzeme kapacitásbővítő beruházásának avatásán Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az avatón Orbán Viktor is beszédet mondott. A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy Magyarországon közvetlenül 14 ezer embernek ad munkát az ágazat, közvetve pedig 34 ezer családnak nyújt megélhetést. A kormányfő elismerően szólt a Béres sikertörténetéről, és kijelentette, hogy ilyen történetekből kellene még sok Magyarországnak.

Csökkent a benzin ára

Szerdán három forinttal csökkent a benzin ás két forinttal a gázolaj ára, de pénteken ismét változás történt. Míg a benzin ára változatlan maradt, addig a gázolaj ára három forinttal emelkedett, így összességében egy forinttal drágult a héten. A benzin literenkénti ára 396 forintra csökkent, míg a gázolajé 415 forintra emelkedett.

illusztráció Forrás: MTI/Komka Péter

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint augusztusban lassult az ipari termelői árak három hónapja tartó élénk emelkedése, összességében 8,1 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva az előző havi 8,4 százalék után.