RapidRandi: Több száz állásajánlat egy nap alatt

Álláskereső RapidRandi, SimpleJob, Füge, 2018.09.27.
Vágólapra másolva!
Több tízezer munkavállaló kell télen a kereskedelemben, miközben egyébként is folyamatosan tud munkát adni a szektor. A cégek ezért már most készülnek a karácsonyi vásárlói rohamra. Ebben segített a SimpleJob által Budapesten megrendezett RapidRandi, amely több száz álláskeresőt kötött össze 15 ismert országos márka képviselőivel.
Vágólapra másolva!

70 ezerrel több munkavállalóra volt szükség tavaly a téli időszakban a kereskedelemben, mint az év többi részében a KSH adatai szerint, miközben évek óta magas a munkaerőhiány a szektorban. A 2017-es tapasztalatok alapján hasonló többletre lesz szükség idén év végére is, azaz a kereskedelem így is magas munkaerőigénye jelentősen növekedni fog az elkövetkezendő néhány hónapban.

Fotó: Koncz Márton - Origo

Ezért hirdette meg a SimpleJob a RapidRandit, amelyre kifejezetten a kereskedelemben munkát kereső fiatalokat, illetve az ilyen pozíciókat hirdető cégeket várták a budapesti Füge Udvarba szeptember 27-én. Az álláskeresők egyetlen nap alatt 6 nemzetközi cég 15 márkájának képviselőivel vehették fel a kapcsolatot. Köztük olyan neves márkák is voltak, mint a Zara, a Calzedonia, a New Yorker, a Van Graaf, a Tchibo és a JYSK. A cégek 115 különböző pozícióra kerestek munkavállalókat, pozícióként többet is, így több száz jelentkező számára kínáltak álláslehetőséget eladó, pénztáros, raktáros, üzletvezető és üzletvezető helyettesi munkakörben.

Fotó: Koncz Márton - Origo

A rendezvény lebonyolítása a rapidrandik formáját idézte. A jelentkezők egymás után több, néhány perces állásinterjún vehettek részt a budapesti plázákból jól ismert nagy márkák képviselőivel, és már a nap végén konkrét ajánlatokkal távozhattak. A RapidRandira nemcsak a cégek, hanem az álláskereső fiatalok részéről is hatalmas volt az érdeklődés. Előzetesen 350 fő regisztrált a SimpleJobnál a több mint 400 érdeklődő mellett.

Fotó: Koncz Márton - Origo

Ebből is jól látszik, hogy nemcsak a betöltetlen állás sok a kereskedelemben, de jelentkező is akadna rá, csak a munkáltatók sokszor nehezen tudják elérni, valamint megszólítani a fiatalokat. Erre nyújt korszerű, kifejezetten az Y és Z generáció igényeihez alkalmazkodó megoldást a SimpleJob, amelynek weboldalán, illetve a letölthető applikációban április óta már több mint 13 ezer álláskereső felhasználó regisztrált.