Ősi istenek bukkantak fel a világ legnagyobb biometrikus rendszerében

Hanuman
India, Karnataka State, Tumkur City, Hanuman Gate
Vágólapra másolva!
Házi kedvencként tartott kutyák mellett több furcsa szerzet is felbukkant a világ legnagyobb, biometrikus azonosításra épülő, lényegében az állampolgárok életének legtöbb szféráját összefogó óriási számítógépes rendszerében. Az indiai Aadhaar-on azonban nehéz fogást találni, noha egyre több adatbiztonsági kérdés merül fel a platformmal kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

India legfelsőbb bírósága most közzétett határozatában megerősítette, hogy a sokak által támadott Aadhaar rendszer nem vett fel alkotmányossági aggályokat. Ez fontos fegyvertény a szövetségi kormányzat oldalán, mivel a hatalmas ország állampolgárai ügyeinek jelentős részét ebben a szuperrendszerben kívánja megoldani.

Ez azt jelenti, hogy

a rendszer a polgárok egészségügyi dokumentumait és kórtörténetet éppúgy tárolja, mint egyes személyes pénzügyi adataikat, és elektronikus összeköttetésben áll bankszámláikkal.

A biometrikus rendszer az állampolgárok bankszámláival is összekapcsolt Forrás: AFP/Noah Seelam

Ugyanakkor a bíróság kommentárjában rendkívül hangsúlyos volt, hogy a testület szerint a rendszer egésze aggályos adatvédelmi szempontból. Tény ami tény, ahogy az Origo is megírta, az Aadhaar-t korábban sikeresen hekkelték meg, illetve

éltek vissza az abban tárolt adatokkal, mégpedig tömegesen.

A szövetségi kormány általában azt válaszolja az ennek kapcsán induló támadásokra - ahogy most a testület állásfoglalására -, hogy a rendszer még jelenleg is fejlesztés alatt áll, és ahogy haladnak a munkával, úgy folyamatosan tömik be a biztonsági réseket, így egyre jobb lesz - írja a Quartz.

Most úgy tűnik, még egy problémával szembe kell nézniük az üzemeltetőknek, ez pedig a hamis identitások elszaporodása a rendszerben. A 2010-ben elstartolt platform jelenleg 1,2 milliárd ember, a lakosság nagyjából 90 százalékának adatait kezeli, a valós személyek profiljai között azonban „fake”-ek is szép számmal vannak.

Hanumán átmenetileg nem kapcsolható

A rendszerben különösen nagy számban bukkannak fel

ősi hindu istenségek.

Ez azért is különös, mert a rendszer elvileg magas szintű validációs metódusokkal rendelkezik, melyek első eleme az, hogy ellentétben a közösségi média felületeivel, hamis profilok nélkül, csak valós állampolgárok adatlapját tartalmazza.

Például Hanumán ősi isten, aki az önfeláldozás, a fegyelmezettség és más pozitív vonások majomfejjel ábrázolt istene, már 2014 óta elégedett Aadhaar-felhasználó, aki Rádzsásztán államban került be az indiai szuperprogramba. A hivatalos neve a platformon egyébként „Hanuman ji”, ami mitológiai szempontból helyes.

Az istenség ugyanis ezzel az utótaggal jelzi, hogy ő Pavan, a szelek istenének fia.

Hanumánnak is van kártyája a rendszerhez Forrás: AFP/Photononstop/Calle Montes

Hanumán egyébként valószínűleg példás állampolgári életet él, mert az egyedi, a rendszerhez használandó személyes elektronikus azonosítókártyája - mint egy személyi igazolvány -, összekapcsolt egy közműszolgáltatóval és egy bankszámlával is.

Igaz, a kártyát még nem sikerült kézbesíteni a postának.

A postahivatal vezetője elmondta, hogy ismertek Hanumánhoz egy telefonszámot, de azt hiába hívták, „átmenetileg nem volt elérhető”.

A rendszert felügyelő állami hivatalnál először egyedi, „extrém esetként” kezelték az ügyet, de aztán kiderült, hogy egyedi kártyával több más hindu isten is rendelkezik, például Sarawasti, vagy az ismertebb pantheonok igazi nagyágyúja, Krisna.

A kém, aki beépült a rendszerbe

Nemcsak istenek, kutyák is kaptak már kártyát a rendszerhez. Például a rendszer felügyeletetén dolgozó egyik Madhja Prades állambeli munkatársról derült ki, hogy 2015-től Tommy Singh nevű kutyája is rendelkezett ilyen kártyával. Sőt, az állat még a helyi gázszolgáltatóval is "kapcsolatban állt".

A férfit őrizetbe vette a rendőrség visszaélés miatt, aki rendszeresen kutyája kártyáját használta.

Később Uttar Pradesh államban szúrtak ki két további négylábút a valódi állampolgárok között.

A rendszert sok kifogás éri adatbiztonsági okokból Forrás: AFP/Narinder Nanu

Ennél érdekesebb, hogy néhány nappal ezelőtt az indiai hatóságok őrizetbe vettek egy kínai férfit Delhiben, aki szintén rendelkezett kártyával a rendszerhez, mellette pedig indiai útlevéllel. A férfit kémhálózat működtetésével vádolták meg. Korábban 2015-ben csíptek fülön egy pakisztánit, akit szintén spionkodással gyanúsítottak meg az indiai hatóságok, mivel szintén kérdőjelek merültek fel azzal kapcsolatban, hogyan került a rendszerbe.

2016-ban pedig egy magas rangú, Indiában dolgozó pakisztáni tisztviselőt tartóztattak le kártyájával.

Kiderült, hogy a férfi neve más a rendszerben, mint ahogy valójában hívják.

Őt a vizsgálat után India kiutasította az országból.

A rendszer állami üzemeltetője folyamatosan azt kommunikálja, ezek az esetek egymástól elszigeteltek, egyediek, és folyamatosan dolgoznak azon, hogyan lehetne az ilyen visszaéléseknek elejét venni. Ugyanakkor a rendszert és a koncepciót kritizálók számára ezek csak olaj a tűzre, és azt mondják, ezek az ügyek azt igazolják, a kormánynak le kell tennie a központosításról, és bármennyire is nehéz, más megoldást kellene találni több mint egymilliárd állampolgár adatainak rendszerezett kezelésére.