Leleplezik az internetes csalókat

Kék Bálna - A mítosz és a valóság család hacker
Vágólapra másolva!
Kiberbűnözéssel foglalkozó bírói hálózat alakult az Országos Bírói Hivatalban (OBH) – hangzott el az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
Vágólapra másolva!

Somogyi Zoltán, az OBH szakmai vezetője elmondta: a leggyakoribb eset – ami ráadásul bárkivel előfordulhat – az a becsületsértés, rágalmazás. Kiemelte:

a bírók is egyre gyakrabban találkoznak olyan jellegű bűncselekményekkel, amelyek az internethez, számítástechnikához kapcsolódnak.

Forrás: Thinkstock

Ugyanakkor nem mindenki van tisztában ennek technikai hátterével.

Ezért állították fel a hálózatot, hogy segítséget, tudástámogatást nyújtsanak a kollégáknak,

többek között képzések, szemináriumok, konferenciák útján.