Ilyen durva csalást még a Főtávnál sem láttak eddig, figyeljen oda

Schwáb Richárdné ablak hőfokszabályzó hőmennyiségmérő radiátor távfűtés TÁRGY EGYÉB TÁRGY
Budapest, 2009. november 27. Schwáb Richárdné közös képviselő beállítja a kívánt hőfokot lakásának egyik radiátorán a hőszabályozóval a Főtáv ÖKOPlusz program keretében korszerűsített egyik épületben Budapesten, az I. kerület Attila u. 25. szám alatt. A radiátor baloldalán a távolból is leolvasható hőmennyiségmérő. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
E-mailen keresztül próbálnak pénzösszegeket kicsalni ismeretlen tettesek a Főtáv ügyfeleitől – figyelmeztetett a fővárosi távhőszolgáltató vállalat, amelynek maguk a fogyasztók jelezték a kísérleteket – írja a Magyar Idők. A társaság ügyfélszolgálatára több, egymástól független megkeresés érkezett telefonon, amelyek szerint a bejelentők hátralékról szóló üzeneteket kaptak elektronikus postafiókjukba.
Vágólapra másolva!

A panaszosok észrevették, hogy a számlán (pontosabban az annak tűnő dokumentumon) megjelölt ügyfél-azonosító szám nem egyezik meg a sajátjukéval, de olyan bejelentő is kapott üzenetet, aki nem is ügyfele a Főtávnak.

A vállalat a bejelentés alapján belső vizsgálatot végzett el, amely után kiderült, hogy akik megtévesztő levelet kaptak,

mind a Díjnet rendszerében nyilvántartott ügyfelek.

A Főtáv nevével egy olyan személy azonosítóját használták fel a tettesek, aki ténylegesen a társaság ügyfele.

E-mailes csalókra figyelmeztet a Főtáv Forrás: MTI/Kovács Attila

Korábban azért intett óvatosságra a Főtáv, mert illetéktelenek akartak bejutni a lakásokba a cég nevére hivatkozva. Ezekről az esetekről szintén lakossági bejelentés útján értesült a cég, amely ennek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy

a Főtáv szakemberei jól látható emblémát viselnek és arcképes azonosító kártyával rendelkeznek, a helyszínen sosem kérnek el készpénzt, és csak előre egyeztetett időpontban érkeznek.

Az események miatt a Főtáv arra kéri ügyfeleit, hogy az ilyen jellegű értesítéseket körültekintően kezeljék,

ne legyenek csalás áldozatai.

Bűncselekmény gyanúja esetén értesítsék a rendőrséget, vagy egyeztessenek a szolgáltató ügyfélszolgálatával a 06 1 700 7000-es telefonszámon.