Mennyibe is került pontosan az idei tanévkezdés?

iskola, tankönyv, tankönyvcsomag, iskolakezdés
Gyál, 2018. augusztus 29. Egy diák iskolatáskájába pakolja új tankönyveit a Gyáli Bartók Béla Általános Iskolában 2018. augusztus 29-én. Az oktatási intézményekbe kevesebb mint egy hónap alatt 12,5 millió tankönyv került ki, ezek közül közel 8,5 millió az állami fejlesztésben kidolgozott kiadvány, a többit magánkiadók adták ki, közölte előző napi tájékoztatóján Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Papír-írószert és egyéb iskolai kiegészítőket a legtöbb család beszerzett az idei iskolakezdésre – méghozzá tetemes összegeket hagyva a kasszánál. Számít-e a környezettudatosság a papírbolti vásárláskor? Mely korcsoport szülei költöttek majdnem 100 ezer forintot az idei iskolakezdésre? Mennyibe került csak a papírbolti vásárlás az általános iskolások számára? – mindez kiderül a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös, 2018-as iskolakezdési vásárlási szokásokat vizsgáló felméréséből.
Vágólapra másolva!

Ha az iskolakezdésre gondolunk, akkor a legtöbb embernek az első dolog, ami eszébe jut, az a füzet, a toll, a radír – nem véletlen, hogy a felmérésben megkérdezett emberek 97 százaléka beszerzett ilyesmiket a tanév elejére. Ezek fogyóeszközök egy iskolás esetében, van, aki ilyenkor ipari mennyiségben, a teljes tanévre bevásárol, mások csak az év elejére szükséges mennyiséget szerzik be.

Illusztráció Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Szintén nagyon sokan, a válaszadók 89 százaléka ruházati cikkeket is ilyenkor is vásárol gyerekének: a tornacipő és tornaruha mellett őszi ruhák is kerülnek ilyenkor a kosárba: pulóverek, nadrágok, őszi kabátok is ilyenkor kerülnek kiválasztásra. A válaszadók háromnegyede (74 százalék) vásárolt egyéb, az iskolai élethez szükséges kiegészítőket, kulacsot, tornazsákot, iskolatáskát vagy tolltartót is.

Az írószereknél a minőség, a ruhánál az ár számít

A beszerzett tollak és füzetek, egyéb papíráruk kiválasztásánál az elsődleges szempont azok minősége volt a kutatásban résztvevők szerint.

A minőség 73 százaléknál, míg az ár 67 százaléknál játszott döntő szerepet az egyes termékek kiválasztásakor.

60 százalék figyelembe veszi a gyerekei kérését, ízlését és az általuk preferált termékeket teszi a kosarába.

Forrás: GKI Digital

Azt, hogy egy termék újrahasznosított anyagból készül-e, csupán 11 százalék jelölte meg fontos szempontként – ők környezettudatos módon, hosszú mérlegelés után választanak csak iskolai termékeket.

A ruháknál kicsit más a helyzet: ott az elsődleges szempont az ár (73 százalék), ezt követi a minőség (69 százalék) és a kényelem (67 százalék) mint szempont. A márka csupán 12 százaléknál játszik szerepet.

Nagyáruház vagy helyi bolt?

Arra a kérdésre, hogy hol szerzik be az iskolakezdéshez szükséges papír-írószereket 66 százalék válaszolta azt, hogy hipermarketekben szeret vásárolni, ahol minden egy helyen beszerezhető – ezt a szempontot a válaszadók több mint fele emelte ki.

38 százalék a helyi papírbolt mellett tette le a voksát, 30 százalék pedig nagyobb papír-írószer bolthálózatokat látogat meg ilyenkor.

Érdekes módon ezen a területen nem hódít az online vásárlás: a válaszadók 88 százaléka az iskolára nem webáruházak kínálatából készül fel, inkább elmennek és személyesen vásárolnak be a gyerekeknek. Minden tízedik válaszoló a spontán vásárlás híve: ott vásárol be, ahol éppen tud, amerre dolga akad.

Augusztusban vagy ráér szeptemberben?

Elég egyenletes az eloszlás abban, hogy ki mikor szerzi be az iskolakezdéshez szükséges holmikat: van, aki nagyon szorgalmas, nem hagyja a feladatot az utolsó pillanatra: ők már augusztus előtt (12 százalék) mindent beszereznek. Augusztus harmadik és negyedik hetében 19-19 százalék dönt a beszerzés mellett.

Forrás: GKI Digital

Kicsit magasabb azok aránya, akik nem az utolsó pillanatban ébrednek, hanem már augusztus első két hetében előveszik a listát és beszerzik a szükséges dolgokat (27 százalék).

Szeptemberre 8 százalék hagyta a vásárlást,

talán igazuk is van, hiszen a legtöbb iskola ekkor mondja meg, hogy mire van szükség és magasabb akciókkal is lehet találkozni akkor, ha már elkezdődött az iskola.

És a fő kérdés: mennyibe kerül mindez?

Ami az iskolakezdéssel kapcsolatos kiadásokat illeti, akár alsós, akár felsős, akár középiskolás a gyerek, nem tapasztalható nagy eltérés a papír-írószerekre elköltött összegben: 26 és 30 ezer forint között volt a válaszadók által elköltött összeg idén. Ruházatra a középiskolások családja költött a legtöbbet, több mint 30 ezer forintot.

Természetesen mindenki arra kíváncsi, hogy összesen mennyibe is került az iskolakezdés?

Egy alsós gyerek iskolakezdéssel kapcsolatos kiadásai 2018-ban 48 ezer forintba, egy felsősé 61 ezer forintot tettek ki.

A közép- és felsőoktatási intézménybe járók családja még ennél is mélyebben a zsebébe kellett nyúljon: előbbi esetében 68 ezer, utóbbinál 84 ezer forintba került az iskolához szükséges vagy ahhoz kapcsolódó kiadások összege a felmérés szerint.