Szemtelenül sokat keresnek a válságért felelős bankárok

üzletember
Vágólapra másolva!
A válság óta nem látott szintre, 13 százalékkal emelkedett az átlagfizetés tavaly a Wall Streeten. Egy friss jelentés szerint a profitok brutális emelkedése lehetővé tette nemcsak a fizetések, de a bónuszok jelentős növekedését is.
Vágólapra másolva!

A New York-i értékpapírszektorban tavaly az éves átlagfizetés elérte a 422 500 dollárt – olvasható ki New York állam hivatalos jelentéséből. Ez, beleértve a bónuszokat is, 13 százalékos növekedést jelent. Ráadásul a jelenlegi szint a válság óta nem látott magasságnak számít, és simán lenyomta az összes többi iparág fizetéseit.

Ezt a bővülést részben azt tette lehetővé, hogy az értékpapírszektorban az adózás előtti nyereségek 24,5 milliárd dolláron álltak tavaly, ami a legmagasabb szint 2010 óta – inflációval kiigazítva 2012 óta.

Az idei év első félévében ez a nyereség 13,7 milliárd dollár volt, ami szintén a legerősebb adat 2010 óta.

A bevételek ezzel párhuzamosan 4,5 százalékkal emelkedtek 2017-ben, ami 5 éve nem látott ütem volt, azonban az idei év első felében már 8,6 százalékos volt a növekedés.

A vagyonkezelésből és a számlavezetésből fakadó bevételek megháromszorozódtak 2009 óta, és ezzel az iparág teljes bevételeinek több mint egyharmadát adták. Bár a kereskedésből származó bevételek 2016-ban és 2017-ben egyaránt bővültek, az iparági részesedés 2009-ben 16 százalékkal, míg 2017-ben 6 százalékkal zsugorodott.

Bónuszok és adók

Csak New Yorkban az átlagos bónuszok 17 százalékkal 184 220 dollárra fokozódtak tavaly, ami inflációval kiigazítva a legerősebb adat az elmúlt évtizedben. A fizetések egészét nézve az is látszik, hogy az értékpapírszektorban a juttatások 5,5 százalékkal múlták felül a magánszektor minden más területének átlagát a városban.

A város és a bankárok is jól jártak a fizetések emelkedésével Forrás: AFP/2016 Getty Images/Bryan Thomas

Mindeközben New York állam és a város is jól jár ezzel a növekedéssel.

Az értékpapírok iparága felelt ugyanis a tavalyi pénzügyi évben az állami adóbevételek 18, míg a városi adóbevételek 7 százalékáért.

Emellett a szektor országszerte több mint 90 ezer munkahelyet hozott létre az elmúlt 7 évben, és idén várhatóan 26 300 álláshelyet teremt összességében az iparág, ami a legerősebb éves bővülés lenne 2007 óta. Bár az országos fejlődés jól érzékelhető, ezen a téren a Wall Street még mindig nem állt föl teljesen a válságot követően. Ezt támasztja alá, hogy New Yorkban a szektor még mindig 6 százalékkal kevesebb embert foglalkoztat, mint a 2008-as válság előtt.

Profitok és kockázatok

A jelentés kiemeli, hogy mindeközben

az S&P 500 vállalatainak egy részvényre eső nyeresége 23 százalékkal izmosodott az idei első, és 26 százalékkal a második negyedévben.

A bejelentett felvásárlások és összeolvadások volumene emellett 79 százalékkal izmosodott az Egyesült Államokban, míg a kezdeti nyilvános részvénykibocsátások (IPO) terén 24 százalékos volt a bővülés.

Az iparág egyébként újabb jó évre számíthat a jelentés szerint, azonban hosszabb távon már szembe kellé nézni a kockázatokkal is, melyek nem csupán a gazdasági növekedést, de a vállalati profitokat is visszafoghatják. Ilyen kockázati tényezőt jelentenek például a kereskedelmi feszültségek, az emelkedő kamatszintek, a növekvő amerikai deficit, valamint az egyre fokozódó globális eladósodottság.