Gigaösszegből épül az amerikaiak futurisztikus űrhadserege

star wars battlefront 2
Star Wars Battlefront 2
Vágólapra másolva!
Donald Trump amerikai elnök azt javasolta, hogy Space Force néven hozzanak létre egy olyan részleget a légierőnél, amely a világűrbeli harcokra készül föl. Az amerikai légierő alá tartozó egység az első öt évben 13 milliárd dollárba kerül.
Vágólapra másolva!

Az amerikai kormány még augusztusban jelentette be, hogy Space Force néven létrehoznának egy speciális alakulatot, amely az űrbéli harcokra és a világűrből érkező veszélyek elhárítására szakosodna. Patrick Shanahan védelmi miniszter akkor még pontos számokat nem tudott mondani a költségekről, mára azonban kiderült,

hogy 12,9 milliárd dollárba kerülne a Space Force létrehozása és üzemeltetése csak az első öt évben.

Shanahan elmondta: az elnök egyértelműen a tudtára adta, hogy szeretne létrehozni egy olyan erőt, amely a világűrben és a világűrből is képes megvédeni az országot. Hozzátette, hogy a legfőbb stratégiai versenytársak ezen a téren Kína és Oroszország.

illusztráció Forrás: EA

Ahhoz, hogy a Space Force, mint önálló katonai szervezet létrejöhessen, arra a kongresszusnak is rá kell bólintania. Az amerikai kormányzat várhatóan csak jövő év elején nyújtja be a tervezetet. Az Associated Presshez eljuttatott üzenetből kiderült, hogy a Space Force üzemeltetésének költsége az első évben 3,3 milliárd dollárba kerülne.

Az amerikai légierő is megerősítette, hogy a Space Force egy különálló szervezetként fog működni,

amelynek vezetőjét külön az elnök jelöli, és majd a szenátusnak is el jóvá kell hagynia. A Space Force legfontosabb feladatai között szerepelne a rakétaelhárítás is.