Újabb beruházás Debrecenben, 450 munkahely jön létre

A debreceni telephelyen 2020-ban indulhat meg a termelés
Vágólapra másolva!
A Continental ünnepélyesen letette az új debreceni gyárának alapkövét, mellyel a technológiai cég az autóipari elektronikai gyártási tevékenységét szándékozik bővíteni, áll a társaság Origohoz eljuttatott közleményében.
Vágólapra másolva!

Az ünnepélyes eseményre a debreceni Déli Ipari Park zöldmezős területén került sor.

Lukas Juranek, a debreceni telephely vezetője az eseményen elmondta:

A Continental Debrecenben nem csak kiemelkedő minőségű termékeket fog gyártani magasan digitalizált környezetben, de kiemelkedő karrier lehetőségeket is kínál a régióban élő munkavállalók számára - tette hozzá.

A 100 millió eurós értékű beruházás megvalósításával 450 új munkahely jön létre.

Az alapkőletételi ünnepélyen részt vett Stephan Rebhan, a Continental Transmission üzletágának vezetője, Dr. Hans-Jürgen Braun, a Continental 30 elektronikai gyárának vezetője, Magyar Levente külügyminiszter-helyettes, illetve Dr. Papp László, Debrecen város polgármestere.

A debreceni telephelyen 2020-ban indulhat meg a termelés Forrás: Bocskay, Zsolt / Continental

A Continental gyártási jelenlétének bővítése Magyarországon fontos részét képezi a növekedési stratégiánknak Európában, hiszen ezáltal a kontinensen is kiterjesztjük gyártási tevékenységünket, és így még jobban kielégíthetjük a vásárlóink egyre növekvő keresletét az autóipari termékek iránt – értékelte a beruházás megindítását Dr. Hans-Jürgen Braun.

A debreceni gyár a Continental hetedik gyártóegysége lesz Magyarországon, mellyel a vállalat az európai piacra szánt elektronikai alkatrészek előállítását kívánja növelni.

Kezdetben a Continental Transmission és Sensors&Actuators üzletágának termékeit állítják elő a telephelyen, melynek alapterülete 7 000 négyzetméter lesz.