A következő válság mindent elsöpörhet

hangulat kockázat tőzsde befektetés rohanás
Vágólapra másolva!
A következő gazdasági válság elkerülhetetlen, és nagyon súlyos társadalmi és politikai hatásokkal jár majd – mondja Ray Dalio, a világ legnagyobb hedge fundjának számító Bridgewater Associates alapítója. A guru úgy látja, a soron következő krízisből már nem lesz könnyű talpra állni.
Vágólapra másolva!

A jelenlegi gazdasági ciklus még nagyjából két évig fog kitartani, aztán érdemes lesz felkészülni az új környezetre. A következő válság azonban nem robbanásszerűen következik majd be – mondja Ray Dalio, a Bridgwater Associates alapítója. A hedge fund guru egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy egy lassú, elhúzódó adósságkrízis áll előttünk, amelynek a korábbiaknál sokkal súlyosabb társadalmi következményei lesznek világszerte – írja a MarketWatch.

Történelmi párhuzamok

Az interjúban Dalio a jelenlegi helyzetet az 1935-1940-es időszakhoz hasonlította, miközben úgy látja, a 2008-2009-es krízis az 1929-32-es nagy gazdasági világválságra hasonlít. Mint a nagy világválság idején,

a jegybankoknak most sem volt más lehetőségük, mint hogy pénzt nyomtassanak, és pénzügyi eszközöket vásároljanak annak érdekében, hogy élénkítsék a gazdaságokat.

Ez a folyamat azonban felnyomja az árfolyamokat, amivel csak fokozódnak a globális vagyoni egyenlőtlenségek – mondta a guru.

Lassú válságra készülhetnek a globális befektetők Forrás: AFP/Frank Rumpenhorst

Ez a folyamat lehetővé tette egy olyan politikai hangulat megerősödését is, amely hajlandó fiskális eszközökkel válaszolni a jövőbeni válságokra, miközben

a jegybankok lényegében elmentek a falig,

és az extrém alacsony kamatkörnyezet mellett már nem tudnának érdemben reagálni egy következő összeomlásra. Dalio szerint ez megerősíti egy olyan monetáris politika szükségességét, amely a magánszemélyeket ösztönözné eszközvásárlásokra.

Ideje felkészülni

Mindeközben a guru azt javasolja a befektetőknek, hogy

kezdjék el pakolni a homokzsákokat a fedezékhez.

A világ legnagyobb hedge fundjának alapítója ugyanis ma sokkal inkább védekező állásba helyezkedik az agresszív felállás helyett. A kockázatok tehát növekedni fognak a következő két évben, mivel az eddig partvonalon parkoltatott likvid tőkék jelentős részét már játékba hozták, az amerikai adócsökkentésből származó előnyöket pedig lényegében beárazta a piac. Vagyis egyre kevesebb olyan extra lehetőség adódik, amely tovább hajthatná az eddigi lendületes emelkedést.

Érdemes elkezdeni pakolni a homokzsákokat Forrás: AFP/Spencer Platt

Dalio januárban még arra figyelmeztette a befektetőket, hogy

ha készpénzben tartják a tőkéjüket, elég ostobának fogják érezni magukat.

Ezt követően az amerikai részvénypiacon az S&P 500 és a Dow Jones index is korrekciós tartományba zuhant, azonban a múlt hónapban az előbbi már visszatért a rekord magasságokhoz, de az utóbbi sem áll messze attól, hogy elérje a januárban megütött mindenkori csúcsot.

A guru az eladási hullám során rendszeresen úgy nyilatkozott, hogy a folyamat annak tudható be, hogy a ciklus előrébb tart, mint ahogy azt ő korábban gondolta.