Szerdán újra sztrájkolnak a Ryanairnél

Ryanair
Vágólapra másolva!
Sztrájkot hirdetett szerdára a Ryanair ír légitársaság németországi pilótáinak egyik szakszervezete. A VC szakszervezet közleménye szerint a 24 órás sztrájk szerdán hajnalban 3 óra 1 perckor kezdődik, és érintheti valamennyi Németországból induló Ryanair-járatot.
Vágólapra másolva!

A szakszervezet szerint nem lehet irányadó a németországi pilóták számára a kollektív szerződés ügyében az olaszországi és az írországi pilótákkal kötött megállapodás, mert fontos ügyek kimaradtak.

Az írországi pilótákkal még nem egyeztek meg a fizetésekről és a munkakörülményekről,

így akár újabb sztrájkok is lehetnek Írországban.

Olaszországban pedig számunkra nem megfelelő módon szabályoztak a munkaidővel és a fizetéssel kapcsolatos szerkezeti kérdéseket.

A sztrájk szerdán érintheti az összes Németországból induló járatot.

Illusztráció Forrás: Flickr/Andrew Thomas

Hozzátették, hogy

az 1984 óta működő Ryanairnél most először megkötendő kollektív szerződésről szóló vitában már régóta sürgetik közvetítők bevonását,

de a társaság továbbra is elzárkózik a méltányos megállapodás felé mutató javaslatoktól, és időhúzásra játszik.

A VC újabb tiltakozó akciójával folytatódik a Ryanairnél nyáron kezdődött sztrájksorozat, amelyben németországi, írországi és olaszországi mellett a spanyolországi, a portugáliai és a belgiumi alkalmazottak – pilóták és fedélzeti személyzeti tagok – vettek részt.

Ha folytatódik a sztrájk, kirúgások lesznek

Elbocsátások lehetnek az ír Ryanair diszkont légitársaságnál a német piacon, ha folytatódik a sztrájk - jelentették be. A vállalat szerint ezek a sztrájkok csak arra jók, hogy rombolják a Ryanair üzletét.

A szakszervezetek arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a légitársaság nem veheti alapul a német munkavállalóknál a korábban a spanyol, ír és olasz szakszervezetek által aláírt kollektív szerződést, mert abból számos lényeges pont hiányzik. A szerződésről szóló vitában egyébként már régóta sürgetik közvetítők bevonását, de a társaság továbbra is elzárkózik a méltányos megállapodás felé mutató javaslatoktól és "időhúzásra játszik".