Egyre vonzóbb befektetési helyszín Magyarország

Spanyolország, ingatlan
312 ingatlanos lakópark Burgos mellett
Vágólapra másolva!
Ingatlanfejlesztési megaprojektekkel mutatkozik be a 21. EXPO REAL Nemzetközi Ingatlan- és Beruházási Szakvásáron, Münchenben Magyarország október 8-10. között, mint a tíz legjobb befektetési célország egyike, régiós szinten pedig két kategóriában is első helyezettje a befektetési témákra szakosodott Site Selection Global Best to Invest 2018 jelentése szerint.
Vágólapra másolva!

A fejlesztők Budapest Főváros Önkormányzata, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) összefogásával létrejött Budapest-standon mutatják be projektjeiket – adták tájékoztatásul a szervezők.

Illusztráció Forrás: © Markel Redondo/Markel Redondo

A világ egyik legnagyobb ingatlanfejlesztési kiállításán 75 országából több mint 2 ezer kiállító és mintegy 40 ezer döntéshozó gyűlik össze.

A Budapest-standon a Financial Times fDi Magazine című kiadványának főszerkesztője, Courtney Fingar vezet szakmai kerekasztal beszélgetést a magyar résztvevőkkel a régió és a magyar piac lehetőségeiről a nemzetközi befektetők és ingatlanfejlesztők előtt.

A tájékoztatás szerint jelentős nemzetközi figyelem és érdeklődés irányul a magyarországi iroda-, lakás- és hotelfejlesztésekre, amelyek idén újabb rekordra nőhetnek.

A régióban is kimagaslónak számító eredmények hozzájárulnak Magyarország gazdasági sikereihez, és ahhoz, hogy egyre több területen éllovas legyen az ország az európai gazdasági növekedés új motorjává váló közép-európai régióban.

Bagdy Gábor, Budapest főpolgármester-helyettese a közleményben kifejtette, hogy

a magyar főváros évről-évre egyre keresettebb befektetési helyszín, és a városfejlődésben, turizmusban a sportnak is kiemelkedő, sőt egyre jelentősebb szerep jut.

Jövőre Budapest tölti be az Európa Sportfővárosa címet, ami hatalmas lehetőség a város ismertségének, imázsának emelésére.

Illusztráció Fotó: Kiss József - Origo

Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a külföldi működőtőke befektetésekben (FDI)

Magyarország előkelő helyen szerepel a befektetők listáján.

Szavai szerint a következő időszakban a működőtőke beruházók mellett az ipari ingatlanok és irodaházak fejlesztésében érdekelt befektetők figyelmét is fel akarják hívni a relatív alacsony belépési költség mellett itt kínált magas hozamokra.

Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója, a Liget Budapest Projekt vezetője emlékeztetett rá, hogy Budapest a regionális élmezőnyben van a szállodapiacon.

A Városliget teljes megújítása ma Európa legnagyobb kulturális fejlesztése,

amely hozzájárul a magyar főváros helyének megszilárdításához a világ idegenforgalmi térképén: 1,5 millió új vendégéjszakát biztosítva. A projekt több mint 710 millió eurós többletberuházást vonz a környékre és 120 millió eurós adóbevételt eredményez – mondta a vezérigazgató.

Illusztráció Fotó: Szabó Gábor - Origo

Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke azt hangsúlyozta, hogy más városokkal összevetve a magyar fővárosban az árak alacsonyabbak, és a megtérülési mutatók is vonzóak a nemzetközi befektetőknek.

Magyarország élen jár a régiós ingatlanfejlesztésekben: a CBRE éves jelentése alapján a magyarországi ingatlanokba irányuló befektetések értéke évente 71 százalékkal emelkedett 2012-2017 között, szemben a 26 százalékos közép-európai régiós átlaggal.

A közlemény szerint a kiemelt kormányzati és önkormányzati fejlesztéseket – köztük – a Liget Budapest Projektet, Budapesten és a négy egyetemi városban zajló projekteket, valamint a nagy ingatlanfejlesztők – Atenor, Ceetrus, Forestay Development, Futureal-csoport, Gránit Pólus Csoport, HB Reavis, Horizon Development, Property Market, WING – városarculatot alakító munkáit mutatják be az EXPO REAL-on.