Alacsony adókkal segítik a kisvállalkozókat

Vágólapra másolva!
Az elmúlt másfél évben 110 ezer kisebb gazdasági szereplő csatlakozott a katához, és több mint húszezer közepes cég a kivához - ismerteti szombati számában a Magyar Idők.
Vágólapra másolva!

Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára a napilapnak nyilatkozva azt mondta: az adatok azt mutatják, hogy a gazdasági szereplők hajlandóak befizetni az egyszerűbb és alacsony adót. Hozzátette: a kormány ezentúl is segíti majd könnyebb közteherviselési szabályokkal a hazai kis- és közepes vállalkozásokat.

A kisadózó vállalkozások tételes adója, vagyis a kata és a kisvállalati adó, azaz a kiva ügyében nyugodtan beszélhetünk sikerről - mondta Izer Norbert, aki a legfrissebb adatokkal támasztotta alá véleményét. Közlése szerint júliusban 285 ezer vállalkozás mondhatta magát katásnak. A múlt esztendő végén 240 ezer tagja volt az adótípusnak, 2016 decemberében pedig 175 ezer.

A létszám másfél év alatt tehát több mint százezerrel emelkedett - közölte az államtitkár, aki szerint az adómódszer népszerűsége nagyon is érthető. A katát a legkisebb gazdasági szereplőknek - az egyéni vállalkozóknak, az egyéni cégeknek, a kizárólag magánszemély taggal rendelkező betéti társaságoknak és közkereseti társaságoknak, valamint az ügyvédi irodáknak - alakították ki. A katásoknak - főszabály szerint - havonta ötvenezer forintot kell befizetniük az államkasszába, az összeg lerovásával az érintettek megszabadulnak a társasági és a személyi jövedelemadótól ugyanúgy, mint a járulékoktól és a szociális hozzájárulási adótól. A szabályrendszer nem ró különösebb adminisztrációt az érintett gazdasági résztvevőkre, amelyek így könnyen, s nem túl nagy anyagi ráfordítással letudhatják adókötelezettségüket. Lényeges az is, hogy az Országgyűlés 2016 végén az addigi duplájára emelte a kata bevételi értékhatárát, így most már azok a vállalkozások is választhatják ezt az adómódszert, amelyek havonta egymillió forint bevételre tesznek szert.

Módosultak nemrégiben a kisvállalati adó, vagyis a kiva szabályai is, a módozat január elseje óta 13 százalékos adót kér el. Minden bizonnyal ez a módosítás is hozzájárult ahhoz, hogy számottevően bővült idén a kivások tábora - vélekedett az államtitkár - miközben ugyanis a múlt év végén 15 ezer vállalkozás kivázott, addig ma már viszont több mint 28 ezer követi ezt a szabályrendszert.

Hamarosan ráadásul újabb könnyítés lép életbe - jegyezte meg Izer Norbert. Jelenleg félmilliárdos bevételig léphetnek be a cégek a kivába, az év végén az összeg a duplájára ugrik. E változástól azt remélik a szaktárcánál, hogy újabb kft-k, zártkörű részvénytársaságok és betéti társaságok csatlakoznak a kisvállalati adóhoz.