Sokan félnek tőle, pedig csak jobban kellene ismerni

Egy régi váltó

A váltóról sokunknak valószínűleg egy fekete-fehér film jut az eszébe, amelyben a váltóhamisító lebukik a szerelme előtt, majd a törvény előtt is. Pedig egy élő, a fejlett pénzügyi kultúrájú országokban elterjedt pénzügyi termékről van szó, amelyet nemcsak vállalkozások, hanem magánszemélyek is jól használhatnának. Története immár több száz évre tekint vissza.

A váltó római jogi őse az ún. stipuláció, amely gyakorlatilag egy szóbeli megegyezés volt az adós és a kölcsönadó fél között egy pénzügyi követelésről. Állítólag már a görögök is ismertek és alkalmaztak a váltóhoz hasonló megoldást, sőt egyes elméletek még régebbre teszik az eredetét. Ezek a nézetek azonban máig nem bizonyítottak. A váltóról fellelt első írásos emlék 1379-ből Itáliából származik – állapítja meg A váltó szerepe a gazdaságban régen és ma című tanulmány.

Elterjedésének számos feltétele volt, köztük a kereskedelmi ügyletek volumenének és hatósugarának növekedése, az írásbeliség terjedése, a viszonylagos egységes és sok országra kiterjedő jogértelmezés.

Egy régi váltó Forrás: Wikimedia Commons

Emellett a váltó alkalmazását egyre inkább szükségessé tették az olyan tényezők is, mint a bizonytalan közbiztonság, a gazdasági racionalitás vagy a pénzforgalom kiszámíthatóságához fűződő gazdasági érdekek.

Hitel- és fizetőeszköz is egyben

Valójában egy olyan, követelést megtestesítő pénzpapírról, illetve értékpapírról van szó, amely nem képvisel hozadékot, azaz kamatot nem számolnak fel utána, csak a visszafizetendő összeget rögzíti. Gazdasági szempontból egyrészt hiteleszköz, másrészt fizetőeszköz.

Lényege, hogy az egyik fél elismeri a másik fél felé fennálló pénztartozását (követelését), és vállalja, hogy azt meghatározott időben és módon (váltójogilag jól körülhatárolható és kikényszeríthető formában) ki fogja egyenlíteni.

A váltószigor miatt - amely a genfi mintájú váltóegyezmények jellemzője - a bíróság soron kívül jár el. Fontos továbbá, hogy míg egy szerződésnél, utólag - amikor kiderül, hogy ráfizetéses az adott ügylet - számtalan dologra lehet hivatkozni egymás között és a bíróság előtt is, a váltónál az egyáltalán szóba jöhető kifogások száma ehhez képest elenyésző.

Sikeres jogi és társadalmi megoldás

Ami a váltó hazai történetét illeti, az 1792. évi XVII. törvénycikk „Hogyan lehessen az örökös tartományok váltó-törvényszékeinek s bíróságainak ítéleteit, melyeknek valaki magát önként alá vetette, végrehajtani?" már foglalkozott a váltóval. Érdekes lehet felidézni az 1840. évi XV. törvénycikk „A váltó-törvénykönyv behozatik" első paragrafusát, amely szerint „a váltó olly oklevél, melly által kibocsátója magát a köztörvényieknél szigorúbb feltételek alatt kötelezi, hogy valamelly meghatározott somma pénzt, bizonyos helyen és időben vagy maga fizetend, vagy annak más általi kifizetését eszközli".

Váltóminta napjainkból Forrás: Wikimedia Commons

Lényegében ez a rendelkezés határozza meg a váltó fogalmát mind a mai napig Magyarországon.

Az erről szóló szabályozás alapvetően azóta sem változott, sikeres jogi és társadalmi megoldásról van tehát szó.

Negatív felhangok, sok károsult

Ennek ellenére kötődnek pejoratív emlékek a váltóhoz, aminek minden bizonnyal az egyik oka az, hogy a váltóeljárás összehasonlíthatatlanul rigorózusabb, mint bármely más, követelést megtestesítő eljárásé.

Valószínűleg ennek tudható be, hogy a váltóhoz felemás emlékek fűződnek a társadalomban.

Sokan kárvallottjai lettek ilyen-olyan váltóügyleteknek, aminek valójában nem a váltó az oka, sokkal inkább az, hogy soha nem ismerte a magyar társadalom kellőképpen; ez persze más országokról is elmondható.