Ingázó, áttelepülő vidékiek százmilliói Kínában - képek a szegénynegyedből

Peking szegénynegyed
Utcai hajvágás
Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, megállíthatatlan a kínai vidékiek városokba áramlása, azon szegényebb emberek tömegeié, akik a jobb megélhetés reményében költöznek - vagy legalább ingázást vállalnak - a legnagyobb városokba. Történik ez aközben, hogy míg Sanghaj, Sencsen, Kanton vagy épp Peking mind gigantikusabbra - és ezzel az élhetőség határára - növekszik, addig az országban sok, méregdrágán felhúzott város tátong az ürességtől. A számos tévedés, hibás előzetes elemzés következtében megépült szellemvárosok helyett még mindig a történelmi nagyvárosok, illetve a technológiai központok a legfontosabb célállomásai a vidéki munkavállalóknak - akkor is, ha a települések épp kiebrudalni igyekeznek egy részüket.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi évtizedekben látványos városiasodáson átesett Kína még az 1970-es években is minden kétséget kizáróan agrárország volt, írja egy, a kínai vidéki népesség belső elvándorlásával foglalkozó tanulmány. 1978-ban a lakosság 82 százaléka még nem városokban élt, és csak az 1980-as évek első felében befejezett földreformnak - annak egyik folyományaként - köszönhető az, hogy az egyre erősödő ipari termelés elkezdte felszívni a vidéki térségek munkaerejét.

Egyes számítások szerint, ez abban az évtizedben 240 millió munkavállalót érintett.

Az országon belüli munkaerő-vándorlás jelensége is ekkor erősödött fel:

  • 1989-ben nagyjából 30 millió vidéki munkás,
  • 2002-ben közel 100 millió,
  • 2008-ban pedig mintegy 150 millióan költöztek vagy ingáztak országon belül, hogy a városokban vagy azok szélén megtelepülő gyárakban, termelőegységekben munkát vállaljanak.

A szám pedig azóta is növekszik.

A kínai statisztikai hivatal adatai szerint, 2017-re az érintett vidéki munkavállalók száma elérte a 287 millió főt.

Ez az óriási szám egyben azt is jelenti, hogy

a kínai munkavállalók harmada költözött vagy ingázott országon belül munkájához kapcsolódóan.

Az elsődleges célpontnak számító nagyvárosok viszont mind kevésbé bírják a terhelést.

Közülük is a leginkább érintett Peking települése. Kína fővárosának lakossága folyamatosan növekszik 2000 óta, a 2017 és 2018 fordulóján tapasztalható csökkenés egy sajátos körülménynek volt köszönhető.

A város vezetése ugyanis nekilátott végrehajtani a lakosságcsökkentési programot, illetve elérni azt, hogy a város népessége az előre meghatározott határon belül maradjon.

Ennek egyik fontos eszköze a már 2014-ben bejelentett, a város szegénynegyedeit érintő kilakoltatások mind nagyobb száma.

Pekingben az elmúlt években, a vidéki munkavállalók szállásai közül sokat elbontottak a városrendezés szellemében, a főváros elhagyására kényszerítve a fedél nélkül maradt embereket.

Li Ko-csiang miniszterelnök kormánya

2018 és 2020 között országosan 15 millió, nyomornegyedben épült otthon felszámolását ütemezte elő.

A vezetés a pekingi lakosság növekedésének felső határát 2020-ra 23 millió főben szabja meg a 2016 és 2035 közötti, két évtizedet felölelő fejlesztési terv szerint, amelyet a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága és az Államtanács által 2017. szeptember 29-én hagyott jóvá.

A kínai fővárosban élő, bejelentett lakcímmel rendelkezők száma 2016 végén 21,73 millióra rúgott.

Az alábbi képre kattintva különleges képriportban mutatjuk be a város szegénynegyedeinek, illetve az ott élő vidéki munkavállalók mindennapjait. Kattintson a képre!

Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed
Peking szegénynegyed