Ingázó, áttelepülő vidékiek százmilliói Kínában - képek a szegénynegyedből

Utcai hajvágás

Úgy tűnik, megállíthatatlan a kínai vidékiek városokba áramlása, azon szegényebb emberek tömegeié, akik a jobb megélhetés reményében költöznek - vagy legalább ingázást vállalnak - a legnagyobb városokba. Történik ez aközben, hogy míg Sanghaj, Sencsen, Kanton vagy épp Peking mind gigantikusabbra - és ezzel az élhetőség határára - növekszik, addig az országban sok, méregdrágán felhúzott város tátong az ürességtől. A számos tévedés, hibás előzetes elemzés következtében megépült szellemvárosok helyett még mindig a történelmi nagyvárosok, illetve a technológiai központok a legfontosabb célállomásai a vidéki munkavállalóknak - akkor is, ha a települések épp kiebrudalni igyekeznek egy részüket.

Az utóbbi évtizedekben látványos városiasodáson átesett Kína még az 1970-es években is minden kétséget kizáróan agrárország volt, írja egy, a kínai vidéki népesség belső elvándorlásával foglalkozó tanulmány. 1978-ban a lakosság 82 százaléka még nem városokban élt, és csak az 1980-as évek első felében befejezett földreformnak - annak egyik folyományaként - köszönhető az, hogy az egyre erősödő ipari termelés elkezdte felszívni a vidéki térségek munkaerejét.

Egyes számítások szerint, ez abban az évtizedben 240 millió munkavállalót érintett.

Az országon belüli munkaerő-vándorlás jelensége is ekkor erősödött fel:

• 1989-ben nagyjából 30 millió vidéki munkás,
• 2002-ben közel 100 millió,
• 2008-ban pedig mintegy 150 millióan költöztek vagy ingáztak országon belül, hogy a városokban vagy azok szélén megtelepülő gyárakban, termelőegységekben munkát vállaljanak.

A szám pedig azóta is növekszik.

A kínai statisztikai hivatal adatai szerint, 2017-re az érintett vidéki munkavállalók száma elérte a 287 millió főt.

Ez az óriási szám egyben azt is jelenti, hogy

a kínai munkavállalók harmada költözött vagy ingázott országon belül munkájához kapcsolódóan.

Az elsődleges célpontnak számító nagyvárosok viszont mind kevésbé bírják a terhelést.

Közülük is a leginkább érintett Peking települése. Kína fővárosának lakossága folyamatosan növekszik 2000 óta, a 2017 és 2018 fordulóján tapasztalható csökkenés egy sajátos körülménynek volt köszönhető.

A város vezetése ugyanis nekilátott végrehajtani a lakosságcsökkentési programot, illetve elérni azt, hogy a város népessége az előre meghatározott határon belül maradjon.

Ennek egyik fontos eszköze a már 2014-ben bejelentett, a város szegénynegyedeit érintő kilakoltatások mind nagyobb száma.

Pekingben az elmúlt években, a vidéki munkavállalók szállásai közül sokat elbontottak a városrendezés szellemében, a főváros elhagyására kényszerítve a fedél nélkül maradt embereket.

Li Ko-csiang miniszterelnök kormánya

2018 és 2020 között országosan 15 millió, nyomornegyedben épült otthon felszámolását ütemezte elő.

A vezetés a pekingi lakosság növekedésének felső határát 2020-ra 23 millió főben szabja meg a 2016 és 2035 közötti, két évtizedet felölelő fejlesztési terv szerint, amelyet a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága és az Államtanács által 2017. szeptember 29-én hagyott jóvá.

A kínai fővárosban élő, bejelentett lakcímmel rendelkezők száma 2016 végén 21,73 millióra rúgott.

Az alábbi képre kattintva különleges képriportban mutatjuk be a város szegénynegyedeinek, illetve az ott élő vidéki munkavállalók mindennapjait. Kattintson a képre!