Adócsalásra használják az online piactereket

Amazon, Ezekben a márkákban bíznak leginkább a fiatalok
4. Amazon
Vágólapra másolva!
Az Európai Unióban az eladóknak adót vagy áfát kell fizetniük az eladások után, a legfrissebb jelentések szerint azonban az online piactéren árusító több ezer kínai kereskedő nem fizeti ezt a hozzájárulást. Az Egyesült Királyság, Németország és az Európai Bizottság ezért újabb lépéseket tesz, hogy az évente mintegy 5 milliárd dolláros adócsalásért felelős piaci szereplőket kérdőre vonja.
Vágólapra másolva!

2023-ra az előrejelzések szerint a nem-élelmiszeripari kereskedelem 21 százaléka online fog történni Európában – tavaly ez 13 százalék volt.

Illusztráció Forrás: Getty Images/David Ryder

Mark Steier, az adatelemző és e-kereskedelmi tanácsadó volt az első, aki feltárta ezt a problémát.

Nagyjából 15 ezer kínai kereskedő regisztrált az Amazon német piacterén, egyharmadának nincs regisztrálva adószáma, ráadásul ahol található is adószám, az sokszor nem is érvényes.

Az elemző szerint mintegy 10 ezer kínai viszonteladó nem fizet adót a német államnak az eladások után, a csalás pedig évente legalább száz millió euró veszteséget okoz.

A kormányzat szempontjából az adókiesés negatív hatással van a költségvetésre, ugyanakkor azok az eladók, akik megfelelően befizetik az adójukat, a nem fizető versenytársakkal szemben hátrányba kerülnek.

Illusztráció Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Lukas Schulze

Az áfacsalás nemcsak Németországot érinti, 2014-ben az Egyesült Királyságban élő kiskereskedők egy csoportja kampányt kezdeményezett, az eBayen és az Amazonon egyre gyakrabban megtalálható adócsalók ellen. Több ezer kínai eladót gyanúsítottak meg azzal, hogy nem fizették meg a húsz százalékos áfát.

A szigetországban kormányzati becslések szerint 1,9 milliárd dollár bevételkiesést eredményezett az adócsalás 2016-ban.

Ezután lépett életbe egy új szabályozás, aminek köszönhetően több ezer adószámmal nem rendelkező eladó tűnt el az online piacokról, míg több mint 40 ezer tengerentúli eladó regisztrálta magát – nyilatkozta Ruth Stanier a HMRC ügyfélstratégia és adótervezési igazgatója a The Verge-nek.

Németország is hasonló lépést tett: augusztus elsején Angela Merkel kabinetje elfogadott egy törvényjavaslatot, amit ha a parlament jóváhagy, arra kényszeríti az online piactereket, hogy együttműködjenek az adóhatósággal.

Azoknak a kereskedőknek, akik az adófizetést akarják elkerülni, hamarosan még nehezebb dolguk lesz, mivel az Európai Unió olyan törvényeken dolgozik, amely szerint maga az online piactér működtetője tartozik majd felelősséggel az adókerülőkért.

Ugyanakkor az Alibaba piacterének térnyerésével újabb kihívások várhatóak, mivel a kínai e-kereskedelmi óriást az európai hatóságok kevésbé ellenőrzik, mint az Amazont és az eBayt.