Több mint 250 milliárd forintnyi büntetés az ING-nek Hollandiában

ING
A local branch of the ING bank is seen in the old center of the city on 19 August, 2017. (Photo by Jaap Arriens/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
Mintegy 775 millió euró (254 milliárd forint) pénzbírságot kellett megfizetnie az ING-nek Hollandiában, amiért a bank éveken keresztül nem végzett kellően alapos ellenőrzéseket, és így nem tett eleget a pénzmosás elleni előírásoknak – közölte kedden a helyi ügyészség.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint az ING hosszú időn keresztül nem hajtotta végre megfelelően a pénzmosás és a terrorfinanszírozás elleni szabályokat, nem ellenőrizte kellően alaposan az ügyfeleket és a gyanús tranzakciókat.

Illusztráció Forrás: AFP/NurPhoto/Jaap Arriens

"A pénzügyi szolgáltató nem akadályozta meg, hogy ügyfelei hollandiai számláit több százmillió euró tisztára mosására használják fel 2010 és 2016 között" – írták a vádhatóság közleményében. "Az ügyfelek éveken át lényegében zavartalanul használhatták bűnözői tevékenységre ING-bankszámláikat" – emelték ki.

A felek közötti megállapodás értelmében a bírság összege 675 millió euró, erre jön még rá száz millió a jogtalanul megszerzett pénzek után.

Ralph Hamers, a bank vezérigazgatója elismerte a vállalat felelősségét és elfogadhatatlannak nevezte a történteket.

– mutatott rá Hamers.

A hírre a vállalat részvényeinek értéke 2,2 százalékot esett az amszterdami tőzsdén.

Az ING-nek több mint 37 millió ügyfele van a világ mintegy negyven országában.