Magyarországi fejlesztésbe száll be a Tesla

H. Szabó Sándor, légi fotós
A Mátrai Erőmű Zrt. külszíni bányájának meddőhányói a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bükkábrány határában.
Vágólapra másolva!
A Mátrai Erőmű Zrt. a tavalyi 9,1 milliárd forintos veszteség után az idén egymilliárdos nyereséget vár – mondta a Világgazdaságnak a társaság vezérigazgatója. Valaska József a társaság megújuló energiára épülő fejlesztési terveiről is beszélt a lapnak, a stratégiát a szeptember 19-i közgyűlés tárgyalja majd.
Vágólapra másolva!

A vezérigazgató az interjúban kifejtette, hogy

a több tíz milliárdos fejlesztési elképzelések önerejének biztosítása érdekében értékesítik a visontai naperőművet, továbbá eladnak az erőmű profiljába nem illeszkedő ingatlanokat is.

A saját forrás mellett pályázati forrásokra, hitelre vagy akár nemzetközi alapok pénzére is számítanak, illetve egyes beruházásoknál az állam beszállása is szóba jöhet.

A társaság két új naperőművet létesít, összesen 40 megawattnyi kapacitással. Telepítenek egy biztonsági gázkazánt is az erőmű ipari parkjában lévő ügyfelek jobb ellátása érdekében, és 2021-re készülhet el egy évi 400 ezer tonna települési hulladékot (RDF) hasznosító blokk.

A Mátrai Erőmű Zrt. külszíni bányájának meddőhányói a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bükkábrány határában Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

A tervekben szerepel az erőmű eddigi biomassza-beszállítójának, a Geosolnak a megvásárlása is.
Emellett az energiatárolásba is befektet a társaság:

a Teslával egy 5 megawattos száraztároló létesítésébe fogtak, valamint kialakítanak az erőmű közelében a hegyekben egy 600 megawattos, hagyományos szivattyús-tározós erőművet is.

A vezérigazgató szerint a Mátrai Erőmű a beruházások megvalósításával meg kívánja őrizni azt a pozícióját, hogy Paks után a legtöbb áramot termeli, továbbá megcélozza az évi 100 milliárd forintos árbevétel mellett a 10 milliárdos nyereséget.

– jelentette ki Valaska József a Világgazdaságnak.