A Samsung ismét robbanthat, ezúttal a Galaxy Note 9 csúcstelefon árával

samsung galaxy note 9
Samsung Galaxy Note 9
Vágólapra másolva!
Az Apple tavaly minden idők legdrágább iPhone-ját dobta piacra, ez volt a iPhone X modell. Idén azonban újabb márka csatlakozik az "ezres" klubhoz, mert a Samsung a Note 9 készülékével szakíthatja át az 1000 dolláros küszöböt. Az áremelkedés évek óta megfigyelhető a csúcskészülékek között, de az Apple számára nem jött be a 2017-es év horror árazása, ezért több forrás szerint is, idén jelentősen változtatna az árpolitikáján az amerikai vállalat. Emiatt az a furcsa helyzet állhat elő, hogy olcsóbb lesz iPhone-t venni, mint Galaxy Note 9-et.
Vágólapra másolva!

A Samsung úgy tűnik nem tanult az Apple tavalyi baklövéséből, így ők is megpróbálják az ezer dollár körüli árazást az új Galaxy Note 9 telefonjuknál. Az Apple számára ez olyannyira nem jött be, hogy a kevés eladott iPhone X miatt, a Huawei a harmadik negyedévben már több telefont tudott értékesíteni, mint a kaliforniai cég.

Ezzel a gyártók versenyében piaci részesedés és eladások szempontjából is az Apple elé került a Huawei.

Az IDC forrásai szerint a Huawei nagyjából 54,2 millió készüléket adott el a harmadik negyedévben, amely 40,9 százalékos növekedés az előző évhez képest. Eközben az Apple 41,3 millió egységet értékesített, ez pedig csupán 0,7 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A Huawei ezzel 15,8 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, míg az Apple 12,1 százalékkal.

Samsung Galaxy Note 9 Forrás: Evan Blass / Twitter

Az Apple tavaly 999 dolláros kezdőáron kínálta az iPhone X készüléket. A Forbes értesülései szerint a Samsung idén már bőven átlépi ezt, hiszen az 512 gigás Galaxy Note 9 már 1250 dollárba fog kerülni. Ez az árazás azért is lehet óriási hiba, mert az Apple éppen idén döntött úgy, hogy olcsóbbá teszi telefonjait.

A kaliforniai cég idén három készüléket is piacra dob majd, köztük az Iphone X második generációját, az iPhone X Plus-t és az iPhone 9-et. Várhatóan az összes készülék olcsóbb lesz, mint tavaly,

hiszen a vezetőség nagy része bukásként élte meg a 2017-es iPhone X gyenge eladásait.

Ming-Chi Kuo, az egyik leghíresebb Apple informátor arról számolt be, hogy idén akár 300 dollárt is lehet spórolni a gyártó legújabb készülékein. Kou szerint a második generációs iPhone X 800 dollárba, az Iphone X Plus 900 dollárba, míg a legolcsóbb készülék 600 dollárba kerül majd.

Az előzetes hírek szerint a telefonok mellé az Apple USB-C kábelt és gyorstöltőt is csomagol majd, amelyek eddig nem jártak a készülék mellé.

Az iPhone 9, az új iPhone X és az X Plus Forrás: Marques Brownlee/Youtube

Kuo kiemelte: az árpolitika drasztikus változásának oka, hogy a szenior vezetők szerint a magas ár negatív hatással volt a telefonok eladására.

Ugyanakkor az Apple az előző évben hatékonyabbá tette a gyártósorait, így a következő időszakban megengedheti magának az árcsökkentést anélkül, hogy az befolyásolja a nyereséget.

A Google is hamarosan bemutatja új telefonját, bár a lényeges információk már kiderültek róla, sőt egy ukrán youtuber a telefont is megmutatta már az összes tartozékával együtt.

A Google várhatóan év végén két telefont dob a piacra, a Pixel 3-at és a Pixel 3 XL-t, a rajongók nagy örömére pedig már a vezeték nélküli töltést is támogatni fogja a legújabb Pixel. A telefonok pontos árait még nem lehet tudni, azonban gyanítható, hogy a Pixel XL súrolni fogja az ezer dolláros határt, sőt talán még túl is lépi azt.

Amennyiben lehet hinni a kiszivárgott információknak, Indiában a Google Pixel 3 XL 1140 dollárba fog kerülni.