Már nem az Apple a második legnagyobb mobilgyártó

Imstagram Stories
Vágólapra másolva!
Bár az Apple harmadik negyedéves jelentésében erős számokat tudott felmutatni, de ennek ellenére is letaszították a világ második legnagyobb okostelefon gyártójának helyéről. Az elemzések szerint, a kínai Huawei állhatott fel a Samsung mellé a dobogó második fokára.
Vágólapra másolva!

Nagy változások az okostelefon piacon

A Samsung uralma töretlen az okostelefon piacon, azonban a második helyen változás történt, hiszen az Apple-t megelőzte a kínai Huawei. Az International Data Corporation, az Counterpoint Research, az IHS Markit és a Canalys mind arról számoltak be, hogy a Huawei a harmadik negyedévben már több telefont tudott értékesíteni, mint amerikai vetélytársa.

Illusztráció Forrás: AFP/Jim Lee

Az IDC forrásai szerint a Huawei nagyjából 54,2 millió készüléket adott el a harmadik negyedévben, amely 40,9 százalékos növekedés az előző évhez képest. Eközben az Apple 41,3 millió egységet értékesített, ez pedig csupán 0,7 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

Az Apple szintén alulteljesített a Wall Street-i várakozásokhoz képest. Az ottani elemzők azt prognosztizálták, hogy az almás cég 41,79 millió darab készüléket tud majd eladni, ennél majdnem félmillióval kevesebb teljesült.

A fenti számok alapján a Huawei 15,8 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, míg az Apple 12,1 százalékkal.

A Huawei már nem csak az olcsó telefonjaival képes sikereket elérni, hanem egyre több készülékükbe kerülnek bele csúcstechnológiák. A vállalat az új P20-as telefonját például már három kamerával szerelte fel. A folyamatos fejlődés miatt a Huawei mára Európában és Ázsiában is elismert, megbízható márkává nőtte ki magát és több árkategóriában is felveszi a versenyt a piacvezető Samsung készülékeivel.

Ugyan Európában és Ázsiában egyre nagyobb sikereket ér el a Huawei, de az Egyesült Államokba még mindig nem sikerült betörnie a márkának. A legutóbbi próbálkozásuk alkalmával az AT&T-vel készültek partneri megállapodást kötni, azonban az üzletet az amerikaiak az utolsó pillanatba visszamondták.

Huawei Mate 9 bemutató Forrás: Origo

Ennek okán Richard Yu, a Huawei vezérigazgatója kritikusan fogalmazott az amerikai mobilszolgáltatók gyakorlatával kapcsolatban. Yu azt sérelmezte, hogy az Egyesült Államokban a mobilszolgáltatók értékesítik a telefonok 90 százalékát. Ez viszont szerinte a gyártók és az ügyfelek számára is borzalmas.

Az IDC adatai szerint, a Samsung 20,9 százalékos piaci részesedéssel áll a telefongyártók versenyének élén, miután a harmadik negyedévben 71,5 millió készüléket adtak el.

A jónak tűnő számok ellenére a dél-koreai vállalat eladásai 10,4 százalékkal csökkentek, emellett pedig lassult a növekedés is a vállalat mobilos részlegénél.

Stratégiát váltana az Apple, jön az olcsóbb iPhone

Az Apple, ha eladásokban nem is, de a harmadik negyedévben több szempontból túlteljesítette a szakértők várakozását, hiszen a számukra prognosztizált 52,34 milliárd dolláros bevétel helyett 53,3 milliárdot ért el a cég. A jó eredmények hatására az Apple részvényei a zárás utáni órákban 4 százalékot emelkedtek. Az iPhone készülékek átlagos értékesítési ára elérte a 724 dollárt, részben az iPhone X 999 dolláros árának köszönhetően.

A telefonok mellett az Apple 60 százalékos emelkedést ért el a hordható okoskészülékek területén, ahová az Apple Watch is tartozik.

Az Applenél viszont továbbra is sokan érzik úgy, hogy az iPhone X részleges bukás volt, mivel a telefon nem hozta az elvárt eladási számokat, ezért a cég minden bizonnyal változtatni fog a telefonok árazásán. Ráadásul belsős információk szerint idén egy harmadik, olcsóbb készüléket is piacra dobnak majd.

Apple iPhone X Forrás: Origo

Ming-Chi Kuo, az egyik leghíresebb Apple informátor arról számolt be, hogy idén akár 300 dollárt is lehet spórolni a gyártó legújabb készülékein. Kou szerint a második generációs iPhone X 800 dollárba, az Iphone X Plus 900 dollárba , míg a legolcsóbb készülék 600 dollárba kerül majd. Az előzetes hírek szerint a telefonok mellé az Apple USB-C kábelt és gyorstöltőt is csomagol majd, amelyek eddig nem jártak a készülék mellé.

Kuo kiemelte: az árpolitika drasztikus változásának oka, hogy a szenior vezetők szerint a magas ár negatív hatással volt a telefonok eladására. Ugyanakkor az Apple az előző évben hatékonyabbé tette a gyártósorait, így a következő időszakban megengedhetik maguknak az árcsökkentést anélkül, hogy az befolyásolja a nyereségüket.