Debrecenben építi új gyárát a BMW

BMW, BMW-gyár
Workers assembly BMW X3 at PT Gaya Motor manufacture in Jakarta, Indonesia on July 18, 2018. BMW X3 is a sports activity vehicle assembly by PT Gaya Motor in Indonesia since 2012 and ready to sell on August 2018 for IDR 1.009.000.000. (Photo by Dasril Roszandi Raharjo/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
Gyárat épít a BMW, a világ egyik legnagyobb, legsikeresebb és legmodernebb autógyártója Debrecenben. Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be kedden Budapesten. 14 hónapnyi tárgyalás után esett a választás a magyar városra. Elektromos autókat is fognak gyártani, a több mint egymilliárd eurós befektetés 1000 munkahelyet teremt. Az építkezés 2019-ben kezdődik.
Vágólapra másolva!

Fontos bejelentést tett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki közölte, hogy

Debrecenben épít gyárat a BMW.

A miniszter szerint a város melletti 400 hektáros területen a legmodernebb autóipari gyártási technológiákkal, egy gyártósoron állítanak elő hagyományos és elektromos meghajtású autókat.

A gyár kapacitása évente 150 ezer autó gyártására elegendő.

Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy

a beruházás értéke meghaladja az egymilliárd eurót, és már az elején több mint ezer munkahely jön létre.

A gyár helyszínének kinézett terület a jövő év második felére kerül a BMW tulajdonába, és jövőre már megkezdik a munkaerő toborzását.

- mondta Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Papp László, Debrecen polgármestere (j) és Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnöke a BMW bejelentésével kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón Forrás: MTI/Kkm

Új korszak

A külügyminiszter elmondta azt is, hogy a világgazdaságban olyan gyors és mély változások zajlanak, hogy modern kori ipari forradalomról lehet beszélni,

Ebben az új korszakban a vállalatok versenyben állnak az új technológiák alkalmazásáért, az országok pedig a beruházásokért.

Ez az új korszak különösen nagy hatással van az olyan nyitott gazdaságú országokra, mint Magyarország.

Szijjártó Péter úgy látja, amikor Magyarország benevezett ebbe a versenybe, komoly érveket tudott felsorakoztatni az ország mellett, így az alacsony adókat, a rugalmas munkaerő-szabályozást, a duális szakképzést és a színvonalas informatikai, műszaki képzéseket.

Mint mondta, a minderre épülő gazdaságpolitika sikeresnek bizonyult, a beruházások évről évre növekednek, tavaly minden rekordot megdöntve

96 új beruházás érkezett a beruházásösztönző rendszeren keresztül.

A tárcavezető hangsúlyozta: most egy újabb nagy sikerről számolhatnak be, hiszen amikor a világ egyik legnagyobb, legsikeresebb és legmodernebb autógyártója úgy döntött, hogy Európában növeli a termelési kapacitásait, Magyarországot választotta. A céggel 14 hónapja tárgyalnak, a BMW több európai várost is megvizsgált lehetséges helyszínként.