A Mol a közösségi közlekedésben erősít

mol limo autómegosztás autoteszt
MOL limo autóteszt
Vágólapra másolva!
A Mol többségi részesedést vásárol az ITK Holding Zrt.-ben, amelynek fő tevékenysége a közösségi közlekedésben részt vevő autóbuszok üzemeltetése és karbantartása - tájékoztatta az MTI-t az olajipari vállalat.
Vágólapra másolva!

A közleményben kiemelik, hogy a részesedés-vásárlás jól illeszkedik az olajipari vállalat 2030 mobilitási stratégiájához.

A Mol 2030 stratégiájában leszögezte, hogy a jövőben nagyobb figyelmet fordít a mobilitási szolgáltatásokra.

Ennek egyik lépése volt idén a fővárosi közösségi autó, a Mol Limo bevezetése, majd következett a Mol Fleet Solutions megalapítása, amely a Mol-csoport saját gépjárműveit, valamint a külső partnerek flottáinak finanszírozását és kezelését végzi.

A 2002-ben alapított ITK Budapesten és Debrecenben több mint kétszáz autóbuszt üzemeltet.

A cég a német Daimler magyarországi leányvállalatával közösen fejlesztette ki például a Reform 500 LE elnevezésű elővárosi autóbuszt, amelynek prototípusát 2017-ben mutatták be Debrecenben.

A Mol Limo egy autója Fotó: Hirling Bálint - Origo

A budapesti székhelyű és debreceni telephelyű ITK vegyes vállalati formában működik a jövőben.
Ratatics Péter, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója a közleményben kijelentette: a közösségi buszközlekedés területe központi szerepet tölt be és fog betölteni a jövőben is a mobilitási szolgáltatások között.