Jelentősen nőtt a magyar légteret használó repülőgépek száma

Vágólapra másolva!
Csaknem tíz százalékkal nőtt a magyar légteret használó repülőgépek száma egy év alatt - közölte a Világgazdaság érdeklődésére a HungaroControl Zrt.
Vágólapra másolva!

A lap keddi számában megjelent cikk szerint a vállalat június végéig 422 ezer gépet irányított Magyarország felett, 9,8 százalékkal meghaladva a tavalyi hasonló időszak 384 ezres forgalmát.

A növekedés azért is tekintélyes, mert az európai légiforgalom félévi bővülése a tavalyihoz képest csak 3,8 százalékot mutatott, vagyis a magyar légtér kapacitásának emelkedése több mint kétszerese a kontinens egészének.

A HungaroControl szerint nincs kizárva, hogy idén összesen több mint egymillió repülőgép, illetve 150 millió utas biztonságos közlekedését látják el.

A cég ugyanakkor rámutatott, hogy szükség van a légiforgalmi irányítói létszám bővítésére.