Ekkora optimizmus 2004 óta nem volt a hazai kkv-szektorban

orosháza, befőttesüveg
Üveggyártó gépsoron dolgozik egy munkatárs az O-I Manufacturing Magyarország Üvegipari Kft. orosházi üzemében a cég újjáépített kemencéje avatóünnepsége napján
Vágólapra másolva!
A választásokat követően a K&H kkv bizalmi index történetének legmagasabb eredményét érte el, jelenleg 17 ponton áll. A kiemelkedő hangulatjavulás leginkább annak köszönhető, hogy a cégek csökkenő közterhekre, vállalkozásbarát gazdaságpolitikára és javuló pénzügyi eredményekre számítanak a következő egy év során.
Vágólapra másolva!

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait 2004 óta jelző K&H kkv bizalmi index elérte történelmi csúcspontját: 7 pontos emelkedést követően jelenleg 17 ponton áll. „A vállalkozások láthatóan optimisták a kormányzat gazdaságpolitikáját illetően, ugyanis a választások után készült felmérés eredménye szerint a K&H kkv bizalmi index 14 éves rekordot ért el."

– mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Az index látványos emelkedése főként annak köszönhető, hogy a vállalkozások az őket érintő közterhekkel kapcsolatban pozitív irányú változásra számítanak: 20 százalékról 34 százalékra ugrott azon cégek aránya, amelyek alacsonyabb adókkal és járulékokkal terveznek a következő egy év során. A közterhek kedvező alakulása mellett a kormányzat intézkedéseivel kapcsolatban is derűlátók a kkv-k: a többség szerint (69 százalék) semleges vagy vállalkozásbarát lesz a következő egy évi gazdaságpolitika a cég működésére nézve.

Az üzleti bizalom történelmi csúcson jár a kkv-szektorban Forrás: MTI/Rosta Tibor

A vállalkozások a pénzügyeikben is kismértékű javulásra számítanak:

jelenleg 9 százalékos árbevétel és 6 százalékos profitnövekedést várnak a cégek az előttünk álló egy évben, szemben az előző negyedévi 8 százalék és 5 százalékos várt növekedéssel.

A bizalom minden árbevétel-kategóriában és ágazatban erősödött, ráadásul – a kereskedelmi szektort kivéve –

mindenhol történelmi maximumokról beszélhetünk.

Szokásos módon a középvállalkozások hangulata a legjobb (36 pont), a kisvállalkozások bizalma jelenleg 22 ponton áll, és a mikrovállalkozások is kezdenek felzárkózni (9 pont). Az ágazatok közül jelenleg az agrárium a legbizakodóbb (38 pont), a szolgáltató és ipari szektor hangulata szinte azonos (21 pont és 20 pont), míg a kereskedelmi szektor ennél jóval szerényebb várakozásokkal tekint a jövőbe (4 pont).