Hatmilliárd forintot osztanak szét munkahelyteremtő pályázatokra

Gallicoop Nyers áru hús húsgyár húsüzem csomagoló
csomagoló
Vágólapra másolva!
Hatmilliárd forintból idén már második alkalommal hirdeti meg a Pénzügyminisztérium (PM) a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) munkahelyteremtő beruházásainak támogatására kiírt programját.
Vágólapra másolva!

A támogatási keretösszegből megközelítőleg 600 kkv-nál mintegy 3 ezer új munkahely jöhet létre és több ezer megőrizhető. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a jelenlegi munkaerőpiaci helyzethez igazodva emelkedtek a kiegészítő támogatási összegek, továbbá egy újabb hátrányos helyzetű célcsoport - a hatodik életévét be nem töltött gyermekét saját háztartásában nevelő nők - foglalkoztatásának kiemelt támogatását is segíti a program.

A munkahelyteremtő támogatás regionális beruházási támogatás jogcímen vagy csekély összegű (de minimis) támogatásként nyújtható, amelynek mértéke új munkahelyenként 1,5 millió forint lehet.

Ezen felül a pályázók kiegészítő támogatásként kiközvetített álláskereső foglalkoztatása esetén új munkahelyenként további 700 ezer forintot kaphatnak, amennyiben az elmúlt 12 hónap alatt kizárólag közfoglalkoztatási jogviszony keretében foglalkoztatott álláskereső személy felvételét vállalják, új munkahelyenként további 1,5 millió járhat, amennyiben pedig a beruházás befejezését követően hatodik életévét be nem töltött gyermekét saját háztartásában nevelő nő foglalkoztatását vállalják a pályázók, új munkahelyenként további 1,5 millió forint támogatást kaphatnak.

Az említett három kiegészítő támogatáson felül a pályázók, amennyiben kedvezményezett járásban vagy településen hajtják végre a beruházást, akkor új munkahelyenként még további 400 ezer forint támogatást kaphatnak,

így új munkahelyenként a vállalatok akár 3,4 millió forint összegű támogatásban is részesülhetnek.

Országosan 3 ezer új munkahely jöhet létre az új munkahelyteremtő támogatásoknak köszönhetően Fotó: Polyak Attila - Origo

A munkáltatónak a kétéves foglalkoztatási kötelezettség mellett vállalnia kell, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat a beruházás befejezésétől számított 3 évig folyamatosan fenntartja és működteti az érintett térségben.

A munkaerőpiaci program pályázati időszaka július 23-től szeptember 10-ig tart.

A pályázaton való részvétellel, a pályázat feltételeivel és elkészítésével kapcsolatban a beruházás helye szerinti kormányhivatal foglalkoztatásért felelős szervezeti egysége ad tájékoztatást, illetve a kormany.hu oldalon találhatók további információk.