Hackertámadás: a lakosság negyedének lopták el az adatait

North Korean Hackers,
Vágólapra másolva!
Másfél millió ember érintett abban a szingapúri hackertámadásban, amelynek során a bűnözők betörtek a kormány egészségügyi adatbázisába, és olyan információkat loptak el, mint a betegek lakhelye, neve és telefonszáma.
Vágólapra másolva!

Szingapúr, amely mindig is büszke volt az ország biztonságára, most az utóbbi évek egyik legsúlyosabb hackertámadásával néz szembe. Az ország lakosságának a negyede, másfél millió ember, érintett a kormány egészségügyi adatbázisa ellen irányuló, sikeres hackertámadásban.

illusztráció Forrás: Shutterstock

Az ázsiai városállam egészségügyi hatóságai megnyugtatták az embereket, hogy a hackerek lényeges információkat (mint a páciensek diagnózisa, vagy a felírt gyógyszerek) nem szereztek meg. A kormányszóvivő szerint alaposan megtervezett támadásról van szó, az elkövetők pedig kifejezetten a 2015 májusa és a 2018 júliusa között regisztrált páciensek adataira voltak kíváncsiak.