Leesik az álla, ha meglátja, mekkora büntetést kapott a Google

Google
The logo of Google on the company campus in Mountain View, US, 8 March 2016. Photo: Christoph Dernbach/dpa - NO WIRE SERVICE -
Vágólapra másolva!
Tegnap már megírtuk, hogy rekordbüntetésre számíthat a Google, ma pedig beváltotta fenyegetését az Európai Bizottság.
Vágólapra másolva!

Margrethe Vestager, az Európai Bizottság versenyjogért felelős tagja sajtóértekezleten ismertette az Európai Bizottság döntését, miszerint a Google rekordösszegű, 4,34 milliárd eurós (nagyjából 1400 milliárd forint) büntetést kap. Az Európai Bizottság emellett azt követeli a Google-től, hogy fejezze be a kizárólagos szerződéseken alapuló partneri megállapodásokat.

Az uniós szabályok értelmében a trösztellenes bírság összege a cég éves árbevételének a 10 százalékát is elérheti. Az Alphabet árbevétele tavaly 110,9 milliárd dollár volt, tehát a büntetés egyesek szerint visszafogottnak is mondható.

Margrethe Vestager, az Európai Bizottság versenyjogért felelős tagja Forrás: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

A brüsszeli testület kifogásolta, hogy a Google az alkalmazásboltja, a Play Store engedélyezési feltételeként előírta a gyártók számára saját keresőjének és böngészőjének előzetes telepítését, valamint hogy kifizetéseket tett egyes nagyobb gyártók és mobilhálózat-üzemeltetők számára azzal a feltétellel, hogy eszközeikre előre kizárólag a cég keresőszolgáltatását installálják.

A vetélytársak szerint ezzel monopolhelyzet alakult ki Európában, hiszen a Google által készített Android operációs rendszer piaci részesedése 74 százalék a kontinensen.

Vestager kiemelte emellett, hogy a Google megakadályozta a saját alkalmazásait előzetesen telepíteni kívánó gyártókat abban, hogy akár csak egyetlen versengő, az Androidnak a Google által jóvá nem hagyott alternatív változatán működő intelligens mobileszközt is értékesíthessenek.

A Google közleményben reagált

Az Európai Bizottság elmarasztaló versenyjogi határozatot hozott az Android és annak üzleti modellje ellen – olvasható a közleményben. A határozat figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az androidos telefonok az iOS-telefonok versenytársai, jóllehet ezt a Bizottság saját piaci felmérésében részt vevő válaszadók 89 százaléka is megerősítette.

Illusztráció Forrás: AFP/NurPhoto/Jaap Arriens

Azt sem veszik figyelembe továbbá, hogy milyen hatalmas választási lehetőséget kínál az Android annak a több ezer telefongyártónak és mobilhálózat-üzemeltetőnek, akik androidos készülékeket gyártanak és forgalmaznak; annak a világszerte több millió alkalmazásfejlesztőnek, akik az Androidra alapozva építették fel vállalkozásukat; és annak a több milliárd fogyasztónak, akik így megengedhetik maguknak, hogy csúcstechnológiás androidos okostelefont használjanak.

Fellebbez a Google

A Google később bejelentette: fellebbezni fognak a bírság ellen, mert nem értenek egyet a 2015-ben indított vizsgálatot lezáró döntéssel. „Az élénk ökoszisztéma, a gyors innováció és az alacsonyabb árak klasszikus jellemzői az erős versenynek” – vélekedett Al Verney szóvivő. A vállalatnak hatvan napja van arra, hogy a fellebbezést benyújtsa.