Így újítja meg a gyárlátogatás műfaját Kim Dzsongun

politics Horizontal
Jegyzetelők most is voltak Kim Dzsongun körül, de ezúttal nem katonai egyenruhában
Vágólapra másolva!
Eddig nem tapasztalt, szokatlan hangvételt ütött meg Kim Dzsongun, Észak-Korea első számú vezetője, mikor felkereste az ország néhány kiemelt gazdasági jelentőségű projektjének helyszínét. A BBC beszámolójából és a KCNA, a latorállam hivatalos hírügynöksége közzétette képekből az valószínűsíthető, hogy a látogatások az elmúlt néhány napban történtek. Galériánk a cikk végén!
Vágólapra másolva!

A BBC feleleveníti, hogy Kim Dzsongun általában dicséri a létesítményeknél dolgozókat, illetve azok vezetőit terepszemléi alkalmával. Most azonban erőteljes kritikákat fogalmazott meg több helyszínen is. A rendelkezésre álló információk alapján a diktátor azt kifogásolta, hogy sok helyen csúsznak a munkák befejezésével, így a termelés sem alakulhat az elvártaknak megfelelően.

Kim Dzsongun egy korábbi látogatásán: itt még jókedvűen Forrás: AFP/KCNA

A jegyzetelők tekinthetők az egyetlen fix pontnak

A híradások nyomán, széles körben ismertek azok a képek, amelyeken a rezsim vezetőjét látogatásai alkalmával jegyzetelők veszik körbe, akik szorgosan körmölik Kim Dzsongun észrevételeit és javaslatait a látottakkal kapcsolatban.

Úgy tűnik, ők tekinthetők a mostani turné kizárólagos fix pontjainak.

A vezető ugyanis – folytatva az év első felében már látott irányváltást öltözködésében – az évszaknak megfelelő, könnyű ruhában jelent meg az egyes telephelyeken.

S váltott hangvételt.

Észak-Hamjong tartományban egy erőműnél például azt kifogásolta, hogy a létesítmény mindössze 70 százalékos készültségű, noha alapjait már 17 évvel ezelőtt lerakták.

Yombunjin városának hoteljénél pedig rendkívül bosszantotta az, hogy nemcsak hogy nincs befejezve, de sok betonelemen még a vakolás sem volt rajta. Annak ellenére sem, hogy már hat éve elkezdték építeni.

Modern apartmanok Phenjan központjában Forrás: AFP/Gavin Hellier

Talán az Onho üdülőtelepen dolgozók kapták a vezetőtől a legnagyobb dorgálást. Ahogy az Origo megírta, Kim Dzsongun számára a gazdasági projektek zászlóshajóinak számítanak az üdülő- és síközpontok, ahová nemcsak tehetősebb belföldi, hanem – főként kínai – turistákat is várnak.

Az Onhóban az volt a diktátor problémája, hogy a kádak, medencék „koszosak, mocskosak, egészségtelenek” voltak, rosszabb állapotban, mint a „haltenyészetek tartályai”.

Miután meglátogatott egy táskagyárat is – ahol alapvetően elégedett volt a tapasztaltakkal –, azt mondta, a tartományi pártvezetés „felületes, hanyag stílusban” dolgozik.

Nagyot zuhant az ország GDP-je a szankciók miatt

Bár Észak-Korea magát erős és folyamatosan bővülő gazdasággal rendelkező államnak igyekszik bemutatni, a CNBC és a Reuters friss jelentéséből kiderül, a latorállam nagyon megsínyli az érvényben lévő szankciókat. Észak-Korea GDP-adatai körül sok a bizonytalanság, mert vagy nem közli azokat, vagy jó eséllyel túloz azokról. Ezért külföldi elemzők próbálják annak mértékét meghatározni. A déli szomszédjában működő Bank of Korea adatai szerint, az északi állam GDP-je 3,5 százalékkal csökkent az előző évhez képest, ami a legnagyobb visszaesés az 1997-es, 6,5 százalékos bezuhanás óta, amikor éhínség is pusztított az országban. A gazdasági teljesítmény harmadát adó ipar szenvedte el a legnagyobb gyengülést, 8,5 százalékot. Itt éreztetik legjobban hatásukat a szankciók, különösen az, hogy már Kína sem vásárolja fel a nyersanyagokat - elsősorban a szenet -a a rezsimtől. Az észak-koreai egy főre eső GDP 1283 dollár, ami világviszonylatban is csekély, és 4,4 százaléka a dél-koreai értéknek.

Tőkét kovácsolni a hátrányokból

Szokatlan az is, hogy az állami média a korábbiaknál bővebben foglalkozott Kim Dzsongun látogatásaival. Egy újság több oldalon keresztül írt arról, míg az állami tévéhíradó adását csak azért kibővítették 20 percről közel 1 órásra egy-egy estén, hogy részletesen bemutassák a diktátor turnéját a kiemelt projekteknél, nem rejtve véka alá a hiányosságokat.

Egyes szakértők szerint ez merőben szokatlan, hiszen a diktatúra mindig a legjobb arcát próbálta mutatni az állampolgároknak, azt sugallva, hogy az országban minden a lehető legnagyobb rendben van. A kritikák korábban mindig a színfalak mögött hangzottak el.

Kim Dzsongun tavaly ősszel bombanézőben, valószínűleg azon a telephelyen, ahol az ország saját hidrogénbombájának fejlesztése zajlott Forrás: AFP/Str

Laura Bicker, egy dél-koreai kommentátor azt mondja, mindez azzal magyarázható, hogy a vezető így próbálja betölteni a másik, magának szánt szerepet.

2011-ben ugyanis Kim Dzsongun azzal az ígérettel vette át a hatalmat, hogy befejezi országa atomhatalommá emelését, és mellette fejlődő pályára állítja a gazdaságot.

Az atomhatalommá válást az ország saját hivatalos álláspontja szerint elérte. Így a vezető most arra törekszik, hogy magát mind belföldön, mind külföldön gazdasági reformerként pozícionálja.

A hangnemváltás is ennek tudható be: a szokatlanul kemény helyszíni kritikáknak az a céljuk, hogy

a projektek sikertelenségéért a helyi pártvezetést lehessen felelőssé tenni, és ne a diktátor vezetői képességeit.

Az Origo összeszedte az elmúlt időszak néhány izgalmas helyszínét, ahol Kim Dzsongun megfordult. A képre kattintva galériában tekintheti meg ezeket a projekteket, illetve az üzemlátogatás műfajának újragondolását a gyakorlatban is kipróbáló diktátort!

Kim Dzsongun, Kim Jong Un, látogatások
Kim Dzsongun, Kim Jong Un, látogatások
Kim Dzsongun, Kim Jong Un, látogatások
Kim Dzsongun, Kim Jong Un, látogatások
Kim Dzsongun, Kim Jong Un, látogatások
Kim Dzsongun, Kim Jong Un, látogatások
Kim Dzsongun, Kim Jong Un, látogatások
Kim Dzsongun, Kim Jong Un, látogatások
Kim Dzsongun, Kim Jong Un, látogatások
Kim Dzsongun, Kim Jong Un, látogatások
Kim Dzsongun, Kim Jong Un, látogatások
Kim Dzsongun, Kim Jong Un, látogatások
Kim Dzsongun, Kim Jong Un, látogatások
Kim Dzsongun, Kim Jong Un, látogatások
Kim Dzsongun, Kim Jong Un, látogatások
Kim Dzsongun, Kim Jong Un, látogatások
Kim Dzsongun, Kim Jong Un, látogatások
Kim Dzsongun, Kim Jong Un, látogatások
Kim Dzsongun, Kim Jong Un, látogatások
Kim Dzsongun, Kim Jong Un, látogatások
Kim Dzsongun, Kim Jong Un, látogatások