Megmutatjuk mennyit, hogyan és mire költenek a magyarok

customer, vásárlás
Jelentősen átrendezték a legjobb márkák rangsorát idén a brit fogyasztók (illusztráció)
Vágólapra másolva!
A hazai webáruházak több mint kétharmada könyvelt el forgalomnövekedést a tavalyi évben – derül ki a WebShop Experts és a ShopRenter legutóbbi, immáron 11. alkalommal lefolytatott Nagy Webáruház Felmérésének eredményéből.
Vágólapra másolva!

A rekordszámú, 894 webáruház részvételével készült felmérés alapján az online áruházak csupán 6 százaléka számolt be a forgalom csökkenéséről, ami igazán biztató jövőképet vetít előre a szektorban.

Az interneten legjobban értékesíthető termékek listájának első három helyét idén a háztartási és vegyi áruk, a kozmetikai termékek és a gyógyszerek, vitaminok foglalták el.

A részt vevő webáruházakban 2017-ben átlagosan 20.355 Ft volt az átlagos kosárérték. A konverziós ráta pedig 1,37 százalék körül mozgott (azaz 100 látogatóból átlagosan ennyien vásároltak a webáruházakban).

Forrás: WebShop Experts

A legelterjedtebb fizetési mód továbbra is az utánvét (a hazai webáruházak 82 százaléka biztosít ilyen lehetőséget), de 53 százalékuknál már bankkártyával is tudunk fizetni. Ez utóbbi fizetési mód egyre elterjedtebb a webshopok körében. Három évvel ezelőtt még csak a webáruházak 36 százaléka biztosította ezt a fizetési lehetőséget.

Szállítási módok közül továbbra is a házhoz szállítás vezet (89 százalék), de 67 százalékuk biztosít személyes átvételi lehetőséget is.

Emellett egyre népszerűbbek az úgynevezett „köztes megoldások” is. A webáruházak 26 százaléknál átvehetjük a csomagot MPL Posta Ponton, ugyancsak 26 százalékuknál GLS csomagponton, illetve 14 százalékuknál Pick Pack Pont átvevőhelyen is. A csomagautomaták pedig már minden ötödik webáruháznál elérhetőek.

Idén a kutatás kitért arra is, hogy a mindennapi működés során milyen nehézségekkel kell szembenézniük a webshopoknak. A válaszadók 45 százalékának leginkább a marketinggel gyűlik meg a baja, 30 százalékuknak a termékek feltöltése, 19 százalékuknak a design testreszabása, 15 százalékuknak az ügyfélszolgálat ellátása, míg minden tizedik e-kereskedőnek a rendelések feldolgozása is gondot okoz.

Illusztráció Forrás: Pixabay

A tulajdonosok által 3 leghatékonyabbnak tartott marketingeszköz a keresőoptimalizálás (amit 68 százalékuk alkalmaz), a Google Adwords hirdetések, illetve holtversenyben a remarketing és a közösségi média. Ez utóbbi a legnépszerűbb marketingeszköz is egyben, a webáruházak 72%-a használja.

A webáruházak körében a Facebook az egyeduralkodó közösségimédia-platform (88 százalékuk használja),

de az Instagram szerepe is egyre jobban felértékelődik. 2016-ban még csak az e-kereskedők 15 százaléka ma már több mint minden harmadik webshoptulajdonos érzi szükségét a képmegosztó oldalon való jelenlétnek. A Twitter és a Google+ népszerűsége – ahogy az az elmúlt években tapasztalható – tovább csökkent.