Eljött a kor, amikor a nyaralás alatt is aláírhatók a céges iratok

tenger, strand, nyár, mobil, mobiltelefon, okostelefon
Nem az a kérdés, hogy használunk-e a nyaralás alatt telefont, hanem inkább az, hogy mennyit használjuk.
Vágólapra másolva!
E-aláírást használva néhány kattintással vagy egy okoseszközön is aláírhatóak a cég jövőjét befolyásoló dokumentumok is, késedelem nélkül, akár a tengerparti nyaralás alatt is.
Vágólapra másolva!

„Sajnáljuk, nincs, aki aláírjon...” – nyáron ez az egyik leggyakrabban elhangzó mondat a hazai kis- és középvállalati szektorban. Aki ismeri a problémát, az pontosan tudja, hogy a cégvezető távolléte milyen komoly fennakadásokat okozhat a napi folyamatokban, sőt az aláírási késedelem még forintosítható veszteséget is jelenthet egy cég számára. Somkuti András, a Docler Csoport elnöke és az e-aláírásokkal foglalkozó NETLOCK ügyvezetője szerint a kisebb vállalatok életében versenyhátrányként is jelentkezhet, ha a szabadságát töltő vezető vagy a megfelelő jogokkal rendelkező helyettes hiányában nem köthető meg egy fontos szerződés, egy ajánlat vagy hiánypótlási eljárás beadási határideje nem tartható, vagy egy teljesítésigazolás aláírása akaszt meg pénzügyi folyamatokat.

A digitális hitelesítési és e-aláíró megoldások valódi lépéselőnyhöz juttatják azokat a cégvezetőket, akik élnek a technológia adta lehetőségekkel.

„Egyre több vállalatvezető ismeri fel az e-aláírásban rejlő előnyöket, és veszi igénybe szolgáltatásainkat. Így egy nyaralás, hosszabb üzleti út miatt a vezető távollétében sincs fennakadás az aláírást igénylő lényeges folyamatokban. Az e-aláírást használva a cég első embere akár egy nyugágyból vagy egy reptéri váróból is jogilag hitelesen aláírhat egy sürgős dokumentumot laptopján vagy okostelefonján, amit aztán egy e-mailben azonnal továbbíthat” – összegzi a szakember.

Nyaralás alatt sem probléma aláírni a céges dokumentumokat, ha kéznél van az e-aláírás Forrás: Origo


Az e-aláírások azonban sokkal többet tudnak egy áthidaló megoldásnál: a vállalati folyamatokba integrálva elősegítik és lehetővé teszik a digitális átállást, és már rövid távon is költségcsökkenést és érezhető hatékonyságnövelést eredményeznek. Egy papíralapú dokumentum aláírók közötti köröztetésére a nemzetközi statisztikák szerint átlagosan nyolc napra van szükség, ez az e-aláírást használó szervezetek esetén akár néhány órára is rövidülhet.

Ma már bármelyik vállalat vezetője igényelhet e-aláíró tanúsítványt akár az interneten keresztül is, személyes megjelenés nélkül. Egy e-aláírás-előfizetés akár már havi 2 ezer forintos díjért kiváltható, és sem chipkártyára, sem számítógéphez csatlakoztatott kártyaolvasóra nincs szükség a használatához,

hiszen az e-aláírások új generációja már felhőalapú szolgáltatásként is elérhető. Számítógépen, okostelefonon, táblagépen operációs rendszertől függetlenül, bármilyen webböngészőn keresztül használható.