Egyre kevésbé félnek munkahelyük elvesztésétől a magyarok

generációváltás a cégvezetésben, generációváltás, cég, vezető beosztás, fiatal és idős
Vágólapra másolva!
A magyar munkavállalók 52 százaléka nyilatkozott úgy, hogy könnyen találna magának új állást, ha a jelenlegit elveszítené - derül ki a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián legfrissebb, reprezentatív munkaerőpiaci kutatásából.
Vágólapra másolva!

A felmérés szerint a tavalyi év hasonló időszakához képest 3 százalékpontot emelkedett, így 69 pontos értéket vett fel májusban a BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Indexe. A mérőszám azt fejezi ki egy 100 pontos skálán, hogy a munkavállalók mennyire bíznak abban, hogy jelenlegi foglalkoztatójuk hosszú távon is munkalehetőséget biztosít majd számukra.

Kiss Márk István, a BNP Paribas Cardif biztosító vezérigazgatója kifejtette, hogy

az előző évekhez képest jóval derűlátóbban ítélik meg a munkavállalók állásuk stabilitását,

ráadásul az újbóli elhelyezkedés megítélésével kapcsolatos mutató is most először lépte át az 50 százalékos küszöböt.

A férfi munkavállalók 79 százaléka, a nők 77 százaléka érzi úgy, hogy több mint 5 évig megmarad a munkahelye, illetve a férfiak 76 százaléka, a nők 75 százaléka látja biztosnak a helyét a jelenlegi munkahelyén.

A munkaerőhiánnyal arányosan egyre bizakodóbbak a magyarok a munkahelyük megtartását illetően Forrás: Shutterstock

A szektorok szerinti bontást tekintve az iparban és építőiparban 70, a kereskedelemben 71, a közigazgatásban dolgozóknál 68 pontot, a mezőgazdaságban működő munkavállalóknál 61 pontot mértek.

Továbbra is a diplomások és az érettségivel rendelkezők alkotják a legbizakodóbb csoportot 74 és 71 ponttal,

utánuk 68 ponttal következnek szakmunkás végzettséggel rendelkezők, a legfeljebb 8 osztályt végzettek körében a mutató azonban csupán 55 ponton áll.

A lakóhely szerinti bontásban a budapestiek körében 3, a városban élőknél 5 pontot emelkedett a bizalmi index, így az említett csoportokban 70-71 pontot mértek májusban, viszont a falvakban élőknél 65 pontot regisztráltak, ami 2 pontos visszaesést jelent.

Szinte minden korcsoportban jelentős javulás tapasztalható: a 18-29 éveseknél 68, a 30-39 éveseknél 70, a 40-49 éves korosztálynál 72 pontot vett fel az index, míg az 50-59 éves korcsoportnál 67, a 60 felettieknél pedig 63 pontot regisztráltak.

2015 júniusában 62, egy évvel később 60, 2017-ben pedig már 66 pontot ért el a munkavállalói bizalmi index értéke.