A testhőmérsékletünket már egy okoseszközzel is szabályozhatjuk

Embr Wave
Vágólapra másolva!
Az Embr Labs kifejlesztett egy olyan okos eszközt, amit Embr Wave-nek, vagyis emberi termosztátnak nevezett el, és amivel percek alatt lehűthetjük, vagy akár át is melegíthetjük magunkat. És nem ők az egyetlen cég, ami a hőmérséklet belső szabályozásával fogllakozik.
Vágólapra másolva!

Az Embr Wave egy gomb megnyomásával képes megváltoztatni a hőmérsékletet, három perc alatt maximum öt fokkal tud hűvösebb vagy éppen melegebb érzetet biztosítani viselőjének, a környezetnek megfelelően. Ráadásul egyetlen feltöltéssel három napig üzemel, és három vagy öt perces hullámokkal képes komfortosabbá tenni a viselője hőmérsékletérzetét.

Embr Wave használat közben Forrás: Embr Labs

A karperec mögött álló ötlet 2013-ban fogant meg az MIT laboratóriumában: Matthew Smith és David Cohen-Tanugi, akik az épületen kívül tomboló hőség ellenére pulcsit viseltek a laboratóriumban az alacsony hőmérséklet miatt. A páros még abban az év októberében jelentkezett a termékkel az Intel vállalat Make it Wearable elnevezésű versenyére.

A cég 2017-ben sikeres Kickstarter kampányt indított, amivel mintegy 630 ezer dollárt (172,8 millió forint) szedtek össze a termék teljes költségeire – hatszorosát, mint amit eredetileg kitűztek.

Idén márciusban pedig piacra is dobták a terméket, amely igen borsos áron kapható: 300 dollárt (82 ezer forint) kóstál, és gyakorlatilag megegyezik az Apple Watch harmadik szériájának árával.

Nem az Embr Labs csapata az egyetlen, amely ruhával vagy kiegészítővel igyekszik a viselője közérzetén és hőmérsékletérzetén javítani. A Mack Weldon alapította startup például okos férfiaknak tervez okos alsóneműt, és ők most hűsítő ruházattal rukkoltak elő.

Embr Wave Forrás: Embr Labs

Az újonnan felfedezett pamut alapú anyagnak köszönhetően a ruha viselője könnyebben tudja szabályozni belső hőmérsékletét, a környezet hőmérsékletemelkedésének ellenére képes megtartani a hűvös érzetet.

A J.Crew forgalmazó csak néhány termékénél tette elérhetővé a Prime Cotton névre keresztelt alapanyagot – egy póló ebből az anyagból például 38 dollárba (10 ezer forint) kerül.