Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Bár a 2017-es adatok az ország 600 körzetéből csak 121-ből állnak rendelkezésre, a közvetlen kézi erővel dolgozó csatornamunkások száma intenzíven növekvő tendenciát mutat.
A felmérés során elsősorban a magánházaknál, városi környezetben dolgozó csatornatisztítókat vették számításba. A nagy szennyvízcsatornákon és a kiterjedt vasúthálózaton dolgozókat egy következő vizsgálatban akarják számba venni.
Mégis, a több minisztérium részvételével és állami intézmények, valamint civil szervezetek bevonásával felálló munkacsoport arról ad számot,
a vizsgált körzetekben összesen 53 236 fő dolgozott igazolhatóan kézi erővel azon, hogy a környezetet megtisztítsa az emberi salakanyagoktól.
A felmérés lebonyolításában részt vevő egyik szervezetnél pedig azt is megjegyzik: ez a szám bizonyosan alacsonyabb annál, mint ahányan ténylegesen végeznek ilyen tevékenységeket. A szervezetek megbízottjai ugyanis hiába jártak körzeteikben sokszor házról házra, sok helyen bizalmatlanul fogadták őket. Az angol nyelven, újságokban közzétett felhívásokat az összeírásra pedig – úgy vélik – épp az érintettek nem olvasták, feltehetően azért, mert el sem jutott hozzájuk.
Számos helyi civil szervezet azt állítja, a szövetségi kormány és az egyes indiai államok vezetése rendre kisebbíti az érintett munkavállalók tényleges számát.
Például a kézi csatornatisztítók rehabilitációját és munkaerő-piaci átirányítását előmozdító 2013-as törvény után
csak 12 742 főben adták meg azok számát,
noha a valóságban a többszöröse dolgozott a csatornákban és az udvari latrinákban, nem megfelelő körülmények között.
A helyzetet sokan azért is ellentmondásosnak látják, mert Narendra Modi miniszterelnök kormánya 2014-ben nagy nemzeti vécéépítő programot indított, hogy csökkentsék a csatornázás hiányából fakadó egészségügyi és víztisztasági problémákat. A cél 20 millió toalett megépítése, és ahogy az Origo arról nemrégiben beszámolt, vannak is kézzelfogható eredményei a programnak.
Ugyanakkor a program célkitűzéseivel nem mindenült azonosultak.
Ez lehet az oka annak, hogy a latrinamunkások száma nő, ahelyett, hogy csökkenne.
Az aktivisták arra hívják fel a figyelmet, elsősorban a vidéki térségekben nehéz rávenni az embereket arra, hogy – a kormányzati támogatással élve – komposztáló vécéket építsenek.
Sokan továbbra is az úgynevezett szeptikus tartályokat részesítik előnyben. A földbe telepített tartályok tartalmát időnként fertőtlenítő anyaggal borítják be, ám kiszippantás helyett, kézi erővel ürítik ki azokat – illetve azok az indiai munkások, akik ebből élnek.
A munka pedig egyáltalán nem veszélytelen az általában egyedül dolgozó munkások számára.
Csak 2017-ben háromszázan vesztették életüket a tevékenység közben.
A kézi erővel végzett latrinatisztítás jogszabályi tiltása ellenére, még a 2011-es népszámlálási adatok szerint is, közel 200 ezer vidéki háztartás kizárólag az ilyen munkát vállalókra bízhatta az otthoni környezet tisztán tartását.
A felmérések szerint pedig ebben az évben 2,6 millió száraz latrina volt az országban,
azaz olyan, amely nincs bekapcsolva szennyvíztisztító hálózatba.
Az indiai vasútnál pedig tömegesen alkalmaznak ilyen munkavállalókat – bár az állami társaság bejelentése szerint, 2019-től fokozatosan átállnak a korszerű vasúti toalettek telepítésére.
A jelentések arra is rámutatnak, vidéken a kézi tisztítók között jelen van a nemek közötti megkülönböztetés, azaz a női munkavállalóknak kevesebb bért fizetnek ugyanazért a munkáért.
Sőt, míg a férfiakat a vasútnál vagy nagy közintézményekben alkalmazzák inkább, sok női munkavállaló az alacsonyabb jövedelmet kínáló városi környezetben, magánháztartásoknál kap csak munkát.
Egy latrinatisztító pedig elmondta, családjának valamennyi tagja ebből él,
napi 300 rúpiányi (kb. 1200 forint) fizetségért.
De a Human Right Watch jogvédő szervezet jelentéséből az is kiderül, azokban a vidéki térségekben, ahol még erősen élnek a kasztrendszerrel kapcsolatos megszokások, igen gyakori, hogy a nők nem is fizetést kapnak munkájukért.
Az érinthetetlenek kasztjába tartozókat ugyanis korábban is inkább ételmaradékkal, mezőgazdasági terményekkel, esetleg tüzelőanyaggal fizették ki, és nem pénzzel.
A Washington Post arról ír, a legutóbbi 2011-es felmérés szerint, az indiai háztartások 53 százaléka egyáltalán nem rendelkezett toilettel. A rendelkezésre álló, 2015-ös adatok szerint, ez akkor
106 milliárd dolláros gazdasági kárt okozott közvetve az országnak, az állapotokkal összefüggő egészségügyi kiadások miatt.
Ez az ország akkori GDP-jének 5,2 százaléka volt, azaz több mint 28 ezer milliárd forint. Ez már közelít Magyarország egy év alatt előállított GDP-jének mértékéhez.
