Szenzációs bejelentést tett a Tesco

Tesco
Signage is pictured at a branch of Tesco in south London, on January 9, 2018. / AFP PHOTO / Justin TALLIS
Vágólapra másolva!
A francia szupermarketlánc Carrefour és a brit Tesco bejelentette, hogy globális, hosszú távú szövetséget kötnek annak érdekében, hogy csökkentsék a vállalatok költségeit.
Vágólapra másolva!

Az Amazon, a Lidl és az Aldi jelentette fenyegetés arra készteti a kereskedelem legjelentősebb vállalatait, hogy összefogjanak. Ez történt a Tesco és a Carrefour esetében is. A két cég bejelentette, hogy költséghatékonyságból hosszú távú partneri megállapodást kötnek.

A szövetség kiterjed a globális elosztóhálózatra és a saját gyártású termékek kölcsönös megvásárlására is.

A Carrefour Európa legnagyobb kereskedője. Januárban bejelentették, hogy faragni akarnak költségeiken, és alkalmazottakat is elbocsátottak. Emellett a vállalat szóvivője kijelentette, hogy erősíteni szeretnének az e-kereskedelemben és Kínába is terjeszkedni kívánnak.

Illusztráció Forrás: AFP/Justin Tallis

A Tesco és a Carrefour az együttműködéstől azt reméli, hogy az egyesített vásárlóerejüknek köszönhetően jobb árakat tudnak kínálni az ügyfeleknek, emellett pedig a termékek minőségén is javítani kívánnak. Az előző évben a két kereskedelmi óriás összesen 145 millió dollár értékben értékesített.

Magyarországon a Tesco az elmúlt pénzügyi évben 577,2 milliárd forint - 351,70 forint/font tavalyi éves átlagos árfolyammal számolva 1,641 milliárd fontnak megfelelő - bevételt ért el. A közép-európai uniós térségben ezt csak a lengyel Tesco-hálózat előzte meg, 2,2 milliárd fontnak megfelelő éves bevétellel.
A Carrefour világszerte 12 300 üzletet működtet 375 ezer alkalmazottal. A francia áruházlánc tavalyi forgalma meghaladta a 88 milliárd eurót.