Jogi segítség a diákmunkát vállalóknak

család, Diákmunka - Ne hagyd, hogy átverjenek!
Vágólapra másolva!
A diákmunkavállalók tájékoztatása, illetve a diákok munkajogi problémáinak megoldása érdekében együttműködési megállapodást kötött a JOGpontok jogsegélyhálózat és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája - jelentették be a szervezetek képviselői szerdán.
Vágólapra másolva!

Szabó Imre Szilárd, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) titkárságvezetője, munkajogász elmondta, hogy a JOGpontok és a HÖOK közötti együttműködés részeként

a diákoknak információs kampányt indítanak, amiben bemutatják a munkavállalás lépéseit,

az egyes foglalkoztatási formákhoz tartozó szerződéseket, illetve azt, hogy a diákok milyen bérezésre számíthatnak. Közölte, a HÖOK az együttműködésben vállalta, hogy a munkaerőpiaci problémával küzdő diákokat a JOGpontokhoz irányítja, ahol a felnőtt munkavállalókhoz hasonlóan ingyenes

jogi segítséget vehetnek igénybe.

A munkajogász kérdésre válaszolva elmondta, hogy a diákokat érintő munkaügyi problémák sokszor tudatlanságból fakadnak, és jellemzően a kisebb cégeknél fordulnak elő. Példaként a diákok nem megfelelő bejelentését, illetve a törvényes munkaidő be nem tartását említette.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

A diákoknak érdemes az ügyfélkapu segítségével, hogy munkaadójuk teljesítette-e bejelentési kötelezettségét.

Magyarországon évente 200 ezer fiatal, köztük 100 ezer felsőoktatásban résztvevő hallgató vállal munkát diákként.

A diákok többsége a nyári időszakban tesz szert az első munkaerőpiaci tapasztalatokra, ezért szükség van megfelelő felkészítésükre - mondta Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke. Elmondása szerint a HÖOK a felsőoktatási hallgatók mellett

a középiskolásokra is nagy figyelmet fordít,

hiszen Magyarországon már a 16. életév betöltése után lehet diákmunkát vállalni. A szervezet tájékoztató anyagaiban elsősorban az iskolaszövetkezetek működésére helyezi a hangsúlyt, valamint a különféle szövetkezeteket bemutató honlappal segíti a fiatalok munkába állását. Komoróczki István, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége főtitkára arról beszélt, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján

évente összesen mintegy 20 milliárd forintot keresnek a diákmunkavállalók.

A főtitkár szerint a munkaerőhiány miatt főként a turisztikailag frekventált övezetekben működő kereskedelmi, illetve vendéglátóipari egységekben van szükség a diák munkavállalókra. Komoróczki István az együttműködés pozitívumát abban látta, hogy ezáltal a munkát vállaló tanulók jelezhetik, ha bármiben sérültek jogaik, így a hibákat az érintett szervezetek ki tudják javítani.

A JOGpontok 2016-ban kezdték meg működésüket. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében európai uniós forrásból finanszírozott projekt 2019 nyarán zárul le - ismertette a MOSZ munkajogásza.